Angol futballnihil – Az eltűnt ikonok nyomában
Shearer ünnepel / Fotó: Sportige.com
Miért beteg az angol futball(válogatott)? Egyrészt a pénzéhség (a Premier League) tette tönkre, másrészt eltűntek az igazi angol ikonok. Akik kemények voltak, keményen lőttek, és iszákosan is többet értek a túlértékelt fontmilliomosoknál. Éppen egyikük, Shearer csapott most az asztalra.
A nyolcvanas, kilencvenes években két 'örök' vesztes európai ’nagycsapat’ szerepelt a világ- és Európa-bajnokságokon: a spanyol és az angol. Angliát mindig kiáltották a tornák egyik ’titkos esélyesének’, hogy aztán Spanyolországgal együtt korán kiessenek. Gyakran tizenegyesekkel. Hosszan lehetne sorolni a tragikus meccseket egymás után, a spanyolok hiába játszottak szépen, hiába voltak tele világklasszisokkal, mindig kipottyantak még az igazán nagy mérkőzések előtt. Bakeróval, Hierróval, Mendietával, mindenkivel. De ők legalább ’kinőtték’ ezt, váltottak, és eljött az ő korszakuk (mostanra úgy fest, véget is ért). Most már csak Anglia maradt: „hülye angolok, angol hülyék!”
Annyit legalább megtanult az álmodozásban remek angol média az elmúlt évtizedek bukásaiból, hogy nem szabad túl nagy terhet rakni a válogatottra, mert azt sohasem viselték el. Igaz, érthető volt a viszonylagos visszafogottság, hiába remekeltek a selejtezőkön, ilyen jellegtelen, karakterek nélküli csapatuk régen volt.
Kit ismer egy átlagszurkoló az elmúlt évekre elszürkülő, csatárból középpályássá nyomorított Rooney-n kívül? A Terry kisinasának tekinthető Cahillt? Vagy az egymással állandóan összetévesztett - nem rasszizmusból - Sturridge, Sterling duót?
Azon kívül, hogy övék a világ egyik legpotyaképesebb kapusa, meg tele van a keretük számos ’világsztárnak’ kikiáltott, fonttízmilliókat érő, de európai szinten igazán nagyot (kicsit sem) nem mutató játékossal, sok mindenre nem alapozhattak. Erre az égésre persze így kevesen számítottak – én speciel egy kicsit igen, mert Izland játékát az ötlettelen, igazi vezér nélküli angolok ellen találták ki.
Mondjuk már ki: Izland teljesen megérdemelten nyert. Simán győzhettek volna két góllal is.
És igen, kedves szakértők ('Gundizó Barni' és a többiek), Izland nem játszott ’csúnyán’, egyrészt ’ronda’ játék nincs, másrészt tökéletesen hozták azt, amire képesek. Ami beléjük, futballjukba van kódolva.
Harmadrészt: elől tökéletesen végigvitték azt a három-négy akciót, amire szükségük volt. Csodálatos teljesítményekkel, csapatként küzdve, hatalmasat melózva, óriásiakat mentve legyőztek egy jóval esélyesebb együttest.
Hol vannak a férfias, gyakran iszákos futballikonok?
Visszatérve az angolokra: valahol megérdemlik. Nem is játékosok, hanem a sznob, rátarti angol média, amely még mindig Londont hiszi a világ közepének, s még mindig a ’futballhagyományok’ bűvöletében él. Kár. Azon túl, hogy 1966-ban hazai pályán behúzták minden idők legvéleményesebb góljával a világbajnoki döntőt, utoljára 1996-ban volt jó csapatuk.
Tele karakteres, férfias, iszákos játékosokkal. Igazi angolokkal, akik megdögöltek a pályán, és csak az örök ellenfél ’futballgép’ németek tudták őket kiejteni.
Ki ne emlékezne a tizenegyesekre?Adams, Ince, Platt, Pearce, Gascoigne, Sheringham, Shearer – ezek az emberek ikonok lettek.
Shearer: Ennél pocsékabb teljesítményt még nem láttam
Éppen Shearer mondta ki most a legkeményebb mondatokat: „Ez volt a legpocsékabb előadás, amit angol csapattól láttam. Valaha. Ennél ostobább taktikát! Nem küzdtünk, nem gondolkodtunk, nem harcoltunk, teljesen reménytelen volt az egész kilencven perc. Már a csopormeccsek után azt mondtam: Anglia nem elég jó” – idézi a Newcastle United és az angol válogatott legendás csatárát a BBC.
„Hogy vihette ki az Arsenal középpályását, Jack Wilshere-t? (aki egész idényben sérült volt - M. G.) Olyan játékosok voltak a csapatban, akik nem érdemelték ki a tornát. Raheem Sterling… de mehetünk még tovább. Vagy ott vannak a Tottenham csatárának, Harry Kane-nek a szögletei… A lista végtelen. A játékosaink leszerepeltek. Nyomás alatt játszottunk, és leszerepeltek, ahogyan az edző is. A kapitány négy percet adott a Manchester United tinédzser-csatárának, és Marcus Rashford ez alatt is többet tett a többieknél. Elvakított minket a Premier League. Azt gondoltuk, hogy ez a legjobb a tehetségek számára. Nem az. Csak a külföldi játékosokra alapozunk. Nem vagyunk olyan jók, mint gondoltuk.”
Shearer arról is beszélt, hogy öt éve jelentkezett, szívesen segítené a válogatottat, de a szövetségnél leintették: fiatal, nincs tapasztalata. Talán most meghallgatják...
A jövő persze így sem biztató:
A Liverpool most jelentette be, hogy harminc millió fontért leigazolta a szenegáli Manét. Mané, Moné, Money. Erről szól az egész. Ki nem szarja le a válogatottat?
