Pesti Srácok

Elmaradt a meglepetés: Rosberg a világbajnok

null

Unalmas versenyen lett világbajnok Nico Rosberg: a német második lett csapattársa, Lewis Hamilton mögött, így megnyerte a 2016-os Forma 1-es sorozatot. Bár Rosberggel madarat lehet fogatni, ráférne valami komolyabb reform a sportágra, mert az utóbbi esztendőkre hihetetlenül kiszámíthatóvá és unalmassá vált.

Hiába nyerte meg a brit Lewis Hamilton a Formula–1-es Abu-dzabi Nagydíjat, csapattársa, Nico Rosberg lett a második, aki ezzel megtartotta előnyét, és megnyerte a 2016-os világbajnoki sorozatot. Az idei sorozat utolsó futamán a harmadik helyen a ferraris Sebastian Vettel ért célba, míg a negyedik a holland Max Verstappen lett. Bár Hamilton mindent megtett azért, hogy mások megelőzhessék Rosberget (a britnek a német negyedik helye érhetetett volna sokat), hiába lassította, Rosberg megtartotta a végső győzelmet érő második helyet.

A futam legemlékezetesebb jelenete Rosbergé volt: amikor kellett, megelőzte Verstappent, és utána is jól kezelte a nyomást. Bár Hamilton összességében több futamot nyert a németnél (tízet a kilenccel szemben), Rosberg végül öt pont előnnyel megnyerte a világbajnokságot. Jellemző a Mercedesek fölényére, hogy a két csapattárson kívül mindössze Daniel Ricciardo és Verstappen tudott egy-egy futamot megnyerni. Előbbi összesítésben a harmadik, utóbbi ötödik lett. A negyedik helyen a német Vettel végzett.

Niki Lauda kevésbé volt elégedett Hamilton "taktikjával". A Mercedes elnöke szerint a vezetőség elbeszélget vele amiatt, mert szándékosan lassan ment, hogy ezzel megakadályozza Rosberg sima második helyezését. Hamilton nem érti, mi a probléma: „Azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk. A csapat megnyerte a konstruktőr-vébét, nem volt min izgulnia. Mit kellett volna tennem? Elhúzni, és nézni, ahogy bekocsikázik mögöttem, és simán világbajnok lesz? Valahogy segítenem kellett magamon.”

PestiSracok facebook image

Fotó: Player.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.