Pesti Srácok

Ismét kikapott a Fradi, lecsúsztak a harmadik helyre

Ismét kikapott a Fradi, lecsúsztak a harmadik helyre

A Ferencváros kikapott a Pakstól, ezzel visszacsúszott a harmadik helyre a magyar labdarúgó-bajnokságban. Első a Vasas, második a Videoton, negyedik az a Honvéd, amelynek légiósa, az olasz Lanzafame sorozatban hatodik bajnokiján is beköszönt.

Rettentően kevés néző látogatott ki a labdarúgó NB I 15. fordulójának meccseire, az átlag alig haladta meg a kétezret, és ez akkor is elkeseríthető, ha csak három csapat játszott otthon, a többiek semleges pályán találkoztak. Miután a Ferencváros ismét vereséget szenvedett (ezúttal a Paks lepte meg Budapesten), lecsúszott a táblázat harmadik helyre. A kieső helyen álló Paks egyébként élvonalbeli története során először nyert a Fradi otthonában. A címvédő hiába támadta végig a mérkőzést, csak a legvégén volt képes beköszönni, ez pedig csak a szépítéshez (1-2) volt elég.

Fölényesen, 4-0 nyert Felcsúton a Gyirmót ellen a Videoton (papíron hazai pályán), ezzel fellépett a második helyre. Az élen továbbra is a Vasas áll, amely 2-2-es döntetlent játszott Kecskeméten az őt "fogadó" Újpesttel. A harmadik idegenben játszó hazai együttes a Haladás volt, amely Sopronban fogadta az MTK-t, és csak 1-1-es döntetlenre volt képes.

Újabb győzelmével feljött a negyedik helyre a Honvéd, amelynek légiósa, Lanzafame sorozatban hatodik bajnokiján is gólt szerzett. Ilyesmire utoljára Détári Lajos volt képes a kispesti csapatban.

PestiSracok facebook image

NB I, 15. forduló: Haladás–MTK 1–1, Sopron, Városi Stadion (1265 néző), DVSC–Mezőkövesd 0–0, Debrecen, Nagyerdei Stadion (2385 n.), Videoton–Gyirmót FC Győr 4–0 Felcsút, Pancho Aréna, 1461 n., Ferencváros–Paks 1–2, Budapest, Groupama Aréna, 5592 n., Honvéd–DVTK 2–0, Budapest, Bozsik József Stadion, 1575, Újpest–Vasas 2–2 Kecskemét, Széktói Stadion, 1442 n.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.