Gyárfás azt hitte, úszni is tud - Az elnökségnek is mennie kell

Verrasztó Zoltán, a Jövő SC elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában dicséretes nyíltsággal beszélt a magyar úszósportban kialakult helyzetről. A neves szakember - és egykori úszóklasszis - szerint Gyárfás Tamás az utóbbi időben megváltozott, és helyes döntés volt felállnia, de az lenne a legjobb, ha a teljes elnökség követné. Verrasztó Zoltán szerint igenis sok a gond a magyar úszósportban, bár Gyárfás korábbi érdemeit kár lenne elvitatni.
„Gyárfás Tamás érdemeit nem szabad félresöpörni, a rossz helyzetben lévő magyar úszósportot felemelte, kiválóan dolgozott. Aztán az utóbbi időben vezetési stílusa és minden, amit tett kezdett a visszájára fordulni. Ennek egyik oka, hogy azt gondolta, úszni is tud. Az amúgy sem túl demokratikus vezetés enyhén mondva antidemokratikus lett
– mondta a változásokhoz vezető folyamatról a korábbi úszóklasszis edző. –
Amíg volt egy olyan páros (Ruza József, Kiss László), amely a szakmai oldalt erősen képviselte vele szemben, addig ez kevésbé volt érezhető. A döntéshozatal Gyárfás kezében volt, irányított választás volt. Ha a tizenöt fős elnökségből nyolcat én jelölök ki, akkor nincs miről beszélni. Voltak előnyei is ennek a rendszernek, óriási dolog, hogy Magyarország világbajnokságot rendezhet.”
„Amit a fiatalok írtak, abban alapvetően igazuk van. Gyárfás lemondása okos ötlet az úszósport érdekében. A kifelé szépnek tűnő programok az úszósport halálát jelentik. A nagy egyesületek szét lettek verve, Budapesten nincs lehetőség edzeni, ami egy világbajnokság előtt nonszensz. Hosszú Katinkáéknak igaza van, változtatni kell” -

tette hozzá, amely élesen ellentmond annak, amit az úszó-szövetség próbál előadni (minden rendben, nincs itt semmi látnivaló!).
„Elfogadhatatlan, hogy a felnőttválogatott legjobb tíz versenyzője ugyanazt az anyagi támogatást kapja, mint 2013-ban, amikor hatodennyi volt a szövetség költségvetése. Az én időmben nem évi egy nemzetközi verseny költségeit állta a szövetség. Általában áprilisban már a negyedik nemzetközi versenyemre utaztam adott évben.
Természetes, hogy tiltakoznak a legjobbak, de nem a pénzről van szó, hanem a lehetőségekről. Ha Hosszú Katinkát nem számítjuk, a magyar úszósport akkor is a világ élmezőnyéhez tartozik.
A világ és a sport sok mindenben megváltozott. A szövetségi kapitányi poszt nem igazán érthető, nincs rá szükség.”
„Az úszószövetség élére társadalmi elnök kellene, vagy olyan erős személy, aki tud segíteni, de nem egyhangú döntésekkel. A legfontosabb szerep a főtitkáré, aki az irányvonalakat tisztázva lehetőségeket teremt. Ha bármilyen irányba változást akarunk elérni, az elnökségnek fel kellene állnia”
– tette hozzá Verrasztó Zoltán. Fotó: Hatvanonline.hu, forrás: Digi Sport