Pesti Srácok

Guardiola elbukott, kiejtette a Monaco a dúsgazdag Manchester Cityt

Guardiola elbukott, kiejtette a Monaco a dúsgazdag Manchester Cityt

Rájár a rúd Josep Guardiolára mióta eljött a Barcelonától, a Bajnokok Ligájában legalábbis nem tudja hozni az eredményeket. A Bayern München után a Manchester Citynél is elbukott, már a nyolcaddöntőben kiestek az esélytelenebb Monaco ellen. A másik szerdai párharcban az Atlético Madrid simán kiejtette a Bayer Leverkusent.

Gólgazdag, élvezetes meccset vártunk a Monaco–Manchester City nyolcaddöntő visszavágójától, hiszen a két csapat óriási mérkőzést játszott Angliában. A City otthonában a hazai együttes szerzett vezetést, de a Monaco előbb fordított (1–2), majd az egyenlítés után ismét előnybe került (2–3). Ennek ellenére a végén Josep Guardiola együttese ünnepelhetett, az 5–3-as győzelem nem tűnt rossz eredménynek a monacói visszavágó előtt.

A Monaco viszont az odavágó után otthon is elképesztő formát mutatott az első félidőben, legismertebb klasszisa, a sérült Falcao nélkül is lefutballozta a dekoncentrált riválist, Guardioláék tulajdonképpen még örülhettek is annak, hogy „csak” két gólt kaptak (2–0). Ezért is volt érhetetlen, ami a szünet után történt, az addig ötletesen, kreatívan játszó Monaco teljesen visszaállt, így az életéért küzdő City egymás után dolgozta ki a hatalmas helyzeteket. Bár néhányat elpocsékoltak, Sané egy kipattanó labdát bevágott, ezzel már az angol együttes állt továbbjutásra (2–1).

Nem sokáig (nagyjából hat percig), az idejében váltó Monaco szabadrúgáshoz jutott, Bakayoko pedig gyönyörű gólt fejelt (3–1). Ez volt a nyolcaddöntős párharc tizenkettedik (!) gólja, s mivel a City ezután hiába próbálkozott, a francia együttes jutott tovább több idegenben szerzett góllal. Mivel remek, gólerős játékot játszanak, ennek csak örülni tudunk.

PestiSracok facebook image

Guardiola ismét magyarázkodhat, már a Bayern Münchennél is hiába próbálkozott a Bajnokok Ligája megnyerésével, de azt kevesen fogják neki megbocsátani, hogy már a nyolcaddöntőben kiesett a világ egyik leggazdagabb, legmélyebb játékoskeretű csapatával.

A másik szerdai párharc kevéssé volt izgalmas, az Atlético Madrid németországi győzelmével már az első meccsen kiejtette a Leverkusent. Azt azért sejteni lehetett, hogy Diego Simeone csapatát Spanyolországban nem ez a német együttes fogja meglepni. Nem is tette: a 0–0 tökéletesen elég volt az Atléticónak.

Fotók: Guardian.co.uk

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.