Pesti Srácok

Gyermeket vár Csipes Tamara, az olimpiai bajnok jövőre visszatér

null

Anyai örömök elé néz Csipes Tamara olimpiai bajnok kajakos. A klasszis már jövőre szeretne visszatérni, hogy Tokióban újra aranyérmet szerezhessen.

A riói olimpiai bajnok női kajakos négyesből előbb Kozák Danuta jelentette be, hogy gyermeket vár, s most Csipes Tamara is hasonlóan jó hírről számolt be. „Párommal a riói olimpia után leültünk és megbeszéltük, hogy talán érdemes volna a gyerekvállalással megvárni még egy olimpiai ciklust. De amit Isten ad, azt el kell fogadni, amúgy is mindketten vágytunk már rá” – idézte az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében klubja, a Budapesti Honvéd SE a 27 éves világklasszist. Csipes szerint a tokiói olimpia előtt három évvel sportolói karrierje szempontjából „bőven belefér a gyermekvállalás”.

„Ha minden jól megy, már 2018-ban visszatérhetek”

– tette hozzá a világklasszis, s utalt a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinára, aki a londoni játékok után szülte meg gyermekét, majd a riói olimpiára ismét bekerült a később aranyérmet nyerő négyesbe. A riói magyar kvartettből december végén az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta jelentette be, hogy gyermeket vár, és a 2017-es szezonban nem versenyez. Ki ne értené meg őket?

Forrás: MTI, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.