Pesti Srácok

Majdnem megverte a válogatott védő Kassai Viktort (video)

Majdnem megverte a válogatott védő Kassai Viktort (video)

Rájár a rúd Kassai Viktorra, a Bajnokok Ligája után a magyar bajnokságban is reflektorfénybe került. A Diósgyőr válogatott védője, Lipták Zoltán majdnem megverte az első látásra újabb furcsa döntéssel jelentkező játékvezetőt a Vasas elleni bajnokin.

Sikerrel menekül a kiesés elől a Diósgyőr, mióta Bódog Tamás átvette a csapatot, mintha kicserélték volna a társaságot. A DVTK szombaton az élmezőnybe tartozó Vasas ellen nyert emlékezetes körülmények között. Hiába került a budapesti együttes emberelőnybe, a döntő gólt a Diósgyőr szerezte.

A mérkőzés legemlékezetesebb pillanata a 74. percben érkezett el, amikor a Real Madrid–Bayern München Bajnokok Ligája-mérkőzés "szétfújásával" a címlapokra került Kassai Viktor nagy valószínűséggel túl komolyan vett egy színjátékot. Egy Vasas-szabadrúgás előtt Lipták Zoltán és a német Felix Burgmeister lökdösődött a sorfalban, a légiós eldőlt, akár egy zsák, Kassai pedig egyből piros lapot adott Liptáknak. Nagyon úgy tűnik, hogy teljesen jogtalanul, ráadásul a német nagyon rájátszott az esetre. https://www.youtube.com/watch?v=iF_djhJJw4E Lipták nem is tudta elviselni a döntést, magából kikelve üvöltözött, majd rontott neki a bírónak, akinek muszáj volt hátrálnia. A válogatott védőt végül társai fogták le. A kiállítás mellett Lipták további súlyos büntetésre is számíthat, ilyen jelenet legfeljebb Dél-Amerikában megszokott. Ha bebizonyosodna, hogy Burgmeister csak színészkedett, őt is illene elmeszelni. Ez nem a magyar bíró időszaka, és akkor még finoman fogalmaztunk, gyakorlatilag folyamatosan reflektorfényben van, csak nem éppen úgy, ahogyan szeretné.

Fotó: Vasasfc.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.