Pesti Srácok

Buffon gólt kapott, Mandzukic fetrengett, Alves remekelt - a Juventus a BL-döntőben

Buffon gólt kapott, Mandzukic fetrengett, Alves remekelt - a Juventus a BL-döntőben

Kiesett az idei Bajnokok Ligája-sorozat legszimpatikusabb csapata, a fiatal Monaco nem játszott alárendelt szerepet, de összességében esélye sem volt a Juventus ellen, amely 2–1-re nyert. Az olasz együttes legjobbja a torinói visszavágón Dani Alves volt, gólpasszt adott, majd bombagólt lőtt, végül négy (!) kanadai ponttal zárta a párharcot.

Az biztos, hogy a horvát Mandzukicnál kevés alattomosabb futballista játszik manapság. A Juventus csatára most is hozta szokásos formáját, felváltva durvult, könyökölt, majd dobálta magát – bár a Barcelona elleni torinói meccsen még ennél is gusztustalanabbul futballozott –, de közben megszerezte a mérkőzés első gólját. A Juventus-szurkolók érthetően ünnepelték, de semleges szemmel rossz nézni az ilyen futballistákat, akik egy személyben egyesítik a két negatív játékostípust – a primadonnát és az alattomos favágót.

A gólpasszt a műesésekre, gurulásokra szintén kapható (az utóbbi évekre ezt valamelyest kinövő) , de technikailag továbbra is hihetetlenül képzett Dani Alves jegyezte. Ő az odavágón kétszer is remekül szolgálta ki Higuaínt, egészen remek teljesítményét kedden a szünet előtt egy bombagóllal tette teljessé. Ilyen gólokat korábban – első? – fénykorában, a Barcelona csapatában szerzett. Természetesen a riporterek ismét megjegyezték, hogy a brazil jobbhátvéd-jobbszélső ingyen érkezett a nyáron a Juventushoz, és így hatalmas fogás volt. Ez így van, csak nem teljesen a Barcelonán múlt: a klasszis utoljára csak egy évre volt hajlandó aláírni, azzal a feltétellel, hogy ellenérték nélkül távozhat. Azt persze kisebb meglepetés, hogy ennyire beleillik a Juve tökéletesen összecsiszolt rendszerébe, utoljára Lionel Messivel érezte így a játékot.

Lendül a láb / Forrás: Guardian.co.uk
PestiSracok facebook image

Tény, hogy 2-0 után ez a párharc eldőlt, nem nagyon van most olyan csapat, amely egy félidő alatt Torinóban négy gólt lőne a Juventusnak. A Monaco ettől függetlenül kiharcolta a megérdemelt szépítést, amit a hatalmas tehetség Mbappé jegyzett. A Juventus nagyon hosszú idő után kapott ismét gólt, Buffonra ettől függetlenül most sem lehetett panasz, ezt sem igazán lehetett a világfutball egyik legszimpatikusabb, legnagyobb legendájának a nyakába varrni.

Csúnya taposás /Forrás: Guardian.co.uk

A meccs hajrája már nem a futballról, hanem annak árnyoldaláról szólt, előbb Higuaínt taposták meg (ez pirost ért volna), majd meg-megtalálták Mandzukicot, aki így kedvére fentereghetett a földön egy-egy állítólagos legyintés után. Kár ezzel zárni ezt az írást, de nehéz nem megjegyezni: a horvát csatár még a hosszabbításban – amikor már minden eldőlt – is hempergett egyet. Egészen elképesztő, hogy egy simán továbbjutó csapat támadója ilyen jelenetekkel írja le magát. Jellemző, hogy a végén már saját csapattársai nyugtatgatták a magának végül egy sárgát is kiprovokáló játékost. Kilóg ő rendesen az amúgy profi, tisztességesen futballozó Juventusból (hiszen még a kőkemény, gyakran sportszerűtlen Atlético Madridból is lefelé lógott ki).

A torinói együttes ezzel együtt higgadt, okos játékkal simán kiejtette a remek támadófutballra képes Monacót, s várhatóan a Real Madriddal találkozik a Bajnokok Ligája-döntőjében. Bár a nevek miatt az átlagszurkoló a spanyol együttest mondaná esélyesnek, ezt a Juventust nagyon nehéz lesz elkapni. Még gólt lőni sem túl egyszerű Buffonéknak.

Fotó: Guardian.co.uk

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.