Pesti Srácok

Erős riválisok ellen, de hazai pályán vívhatja ki a feljutást a magyar jégkorong-válogatott

Erős riválisok ellen, de hazai pályán vívhatja ki a feljutást a magyar jégkorong-válogatott

Bár az idei divízió I/A jégkorong-világbajnokság nem sikerült túl jól a magyar jégkorong-válogatottnak, jövőre itthon javíthat. A Papp László Budapest Sportarénában kőkemény riválisok ellen lehet kivívni a feljutást.

Magyarország rendezheti a jövő évi divízió I/A jégkorong-világbajnokságot. A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a másik pályázó, Lengyelország – amely 2015-ben és 2016-ban is rendező volt – visszalépett, így 2013 után ismét hazai közönség előtt léphet pályára vb-mérkőzésen a nemzeti együttes. A 2018. április 22. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő tornán a feljutó Nagy-Britannia, a világelitből frissen kiesett Olaszország és Szlovénia, valamint az idei, kijevi vb-s riválisok közül Lengyelország és Kazahsztán lesz a magyar együttes ellenfele. Az első két helyezett feljut a 16-os elitbe, az utolsó 2019-ben a divízió I/B-ben szerepel majd.

„Nagyon örülünk, hogy megnyertük a rendezés jogát, öt év után adunk otthont ismét felnőtt világbajnokságnak. Ebben az öt évben sokat fejlődött a sportág, lezajlott egy generációváltás, a megfiatalított felnőtt csapaté a feladat, hogy a legtöbbet hozza ki magából és a legjobban szerepeljen ebben a kőkemény mezőnyben” – mondta a szövetség honlapjának Egri Gergely sportigazgató, aki a helyszínen képviselte az MJSZ-t.

Bartalis István csapatkapitány kiemelte, a teltházas Papp László Sportarénában mindig remek érzés jégre lépni. „Sok idő van még addig, esélylatolgatásokba korai belemenni, de remélem, nagyon sok néző lesz, mi pedig a legjobbunkat tudjuk nyújtani, és ki tudjuk szolgálni a szurkolóinkat” – hangsúlyozta az MJSZ weboldalán Bartalis.

PestiSracok facebook image

Fotó: Jegkorong.blog.hu, forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.