Pesti Srácok

Vissza a jövőbe: ismét győzött a Budapest Honvéd, egyre közelebb a bajnoki cím

Vissza a jövőbe: ismét győzött a Budapest Honvéd, egyre közelebb a bajnoki cím

Semmi sem szólt mellette, de egyre könnyebben elképzelhető, hogy a Budapest Honvéd a hosszú böjt után 2017-ben ismét megnyeri a magyar labdarúgó-bajnokságot. A Ferencváros, Videoton kettőshöz képest alacsony költségvetésből gazdálkodó kispesti csapat ezúttal az MTK ellen nyert, és két fordulóval a vége előtt továbbra is az élen áll. Az esti meccsen a fehérvári együttes simán győzött Újpesten, így továbbra sem dőlt el az arany sorsa.

„Csak a Kispest” – énekli a Budapest Honvéd szurkolótábora, és úgy fest, ez a bajnokságra is értelmezhető. Már csak a Kispest tehet keresztbe a toronymagas esélyes Videotonnak – a Ferencváros bombaerős kerete ellenére már régen kiesett a versenyből –, már ami a végső győzelmet illeti. Ez azért hatalmas szó, mert el kell ismerni, hogy az eredményeket tekintve a Honvéd a "múlt" csapata. Utoljára 1993-ban nyerte meg a magyar bajnokságot, s mára odáig jutottunk, hogy egészen ismert újságírók arról írnak, csak a kommunizmusnak köszönheti sikereit. Tény, hogy a Kispestből "született" Honvéd a Rákosi-, majd Kádár-diktatúrában érte el legnagyobb sikereit, de az is, hogy a saját nevelésű Puskás, Bozsik duóval alanyi jogon is - az akkor még - bombaerős magyar bajnokság legjobb csapatai közé tartoztak. Nem hisszük, hogy aláírásgyűjtés indult volna azért, hogy a rettegett Farkas Mihály átvegye a klub irányítását.

Ez persze a múlt, most messze nem sorolhatóak sem a legnépszerűbb, sem a leginkább támogatott együttesek közé, éppen ezért érdekes, hogy simán megnyerheti a csapat az aranyérmet. A Honvéd az előző fordulóban – néhány egészen zseniális góllal – 5–1-re nyert a Mezőkövesd ellen, s most óriási küzdelemben hozta az MTK elleni meccset is. A kispestiek győztes gólját az idény elején remekül futballozó, utána elhalványodó, majd a csapatból kikerült fiatal Koszta szerezte. A 2–1-es győzelem azt jelenti: továbbra is a Honvéd áll a magyar bajnokság élén. Nem kis részben két olasznak, a remek Lanzafamének és az edző Rossinak köszönhetően.

A riválisok közül a bajnoki címvédő Ferencváros a némileg jobb meccsek után ezúttal sem villogott: csak vérszegény 0–0-ra volt képes a kiesés ellen küzdő Debrecen ellen. A Vasas Sopronban, a Haladás „otthonában” játszott 2–2-öt, míg a Diósgyőr Debrecenben („hazai pályán”) érte el ugyanezt az eredményt a Mezőkövesd ellen.

PestiSracok facebook image

Az esti mérkőzésen az Újpest már az első félidőben tett arról, hogy a Videoton se veszítsen pontokat. A székesfehérvári csapat rögtön kétgólos előnybe került a lagymatagon futballozó hazaiak ellen, a harmadik gól után következett egy újpesti kiállítás, s ezzel már a szünet előtt eldőlt a meccs. Felettébb, felettébb simán.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.