Pesti Srácok

INFODÖMPING: tíz fontos tudnivaló a pénteken startolt 17. FINA Világbajnokságról

null

Eljött a nagy nap, amire Magyarország két éve készül, ugyanis július 14-én pénteken elstartolt hazán valaha volt legnagyobb sporteseménye, a 17. FINA Világbajnokság. A pénteken kezdődő eseményen több mint kétszáz ország versenyzői vesznek részt, a július 30-ig tartó elit vb-re 2400 versenyző és 1600 akkreditált kísérő érkezik, míg az augusztus 7. és 20. között sorra kerülő masters vb-re 12 ezer nevezés futott be. Ám a sportolók mellett szép számban érkeznek a szurkolók Budapestre és Balatonfüredre. A most következő információk nekik szólnak!

1.A világbajnokságnak két, ingyenesen megtekinthető megnyitója lesz, az egyik pénteken 21 órától Budapesten, a Hotel Intercontinental előtti pesti Duna parton, a másik szombaton reggel kilenc órakor a balatonfüredi mólón. A budapesti produkció egy 120 perces, összmagyar művészeti előadás lesz, ezer fellépővel, köztük ötszáz táncossal, 150 modellel, önkéntesekkel, sportolókkal és magyar olimpia bajnokokkal.

2. A fővárosi megnyitó alkalmával szigorú korlátozásokat léptettek életbe a szervezők. Teljes légtér és hajózási zárlat lesz, így például tilos a drónozás vagy az, hogy valaki csónakból nézze végig a showt a helyszínen. De komoly forgalomkorlátozással is számolni kell, így aki teheti metróval, sétálva vagy kerékpárral közelítse meg a belvárosi helyszínt.

3. Aki szeretné elkerülni a tolongást vagy épp nem sikerült jegyet váltania a versenyekre, de igazi szurkolói hangulatban követné akár a megnyitót, akár a versenyeket, azoknak ajánljuk a szurkolói zónákat, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban, a Duna Aréna mellett vagy a balatonfüredi Tagore sétányon. A zónák egészen augusztus 20-ig színes programokkal, gasztronómiai egységekkel és vásárlási lehetőségekkel várnak mindenkit.

PestiSracok facebook image

4. Ingyenes lesz a július 30-án a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő záróünnepség is, de aki szeretne elmenni az eseményre, annak előtte regisztrálnia kell.

5. Fontos kiemelni, hogy a biztonság érdekében komoly beléptetéssel kell számolni minden szurkolónak a helyszíneken. Számos megkötésre figyelni kell, például a versenyhelyszínekre tilos üdítőt, esernyőt, A3-as méretűnél nagyobb táskát, profi fényképezőgépet ( ez a cserélhető objektíves eszközöket jelenti) és videókamerát bevinni. A szurkolói zónákban maximum fél literes üdítőt bevihető, de a számos gasztrostandon biztosan megtalálja mindenki a maga számítását. A beléptetés hosszabb ideig is eltarthat, ezért azt kérik a szurkolóktól, hogy érkezzenek a megváltott jegyükön szereplő kezdési időponthoz képest legalább egy órával korábban a versenyhelyszínekre.

6. A Duna Plázánál, a MÜPÁ-nál, és a Műegyetemnél kialakított VB parkolóhelyeket az aznapra érvényes jeggyel a 17. FINA világbajnokság szurkolói ingyen vehetik igénybe. A parkolóból szintén ingyenes hajó- illetve autóbuszjáratok szállítják a látogatókat versenyhelyszínekre, ahol a kerékpárral érkezőket őrzött kerékpárparkoló várja.

7.A résztvevőket, szurkolókat, látogatókat önkéntesek segítik majd a tájékozódásban, de mindenki személyre szabott információt kérhet a 17. FINA Világbajnokság Forró Dróton, a vizes VB telefonos ügyfélszolgálatán keresztül is. A 06/1/90-70-500-as számon a munkatárak angol és magyar nyelven adnak tájékoztatást a versenyekről, eseményekről, jegyekről, közlekedésről mind az elit versenyek, mind az augusztus 7-20 között megrendezett Masters viadalok alatt.

8.Míg az elit versenyen 2400 sportoló méri össze tudását, a Masters viadalain több mint 12 000 sportoló regisztrált, így, ha csak a számokat tekintjük, a Masters egy nagyobb rendezvény, mint az azt megelőző Elit verseny. A küzdelmek ingyenes, regisztrációs jeggyel tekinthetik meg a szurkolók.

9. Amennyiben hazavinné a 17. FINA Világbajnokság két kabaláját vagy bármilyen más emléktárgyat a magyar sporttörténelem eddigi legnagyobb rendezvényéről, akkor látogasson el a Duna Aréna melletti vagy a Margitszigeti Atlétikai Centrumban működő szurkolói zónában, a Városligeti-tóhoz, a Batthyány térhez, az óriás toronyugrás versenynapjain, a füredi Tagore-sétányre vagy az Erzsébet téren található „visszaszámláló órához” vagy rendelje meg a https://webshop.fina-budapest2017.com/ oldalról.

10. Még van néhány kiadó szabad hely a sportesemény versenyhelyszínein. Amennyiben jegyet váltana, kattintson IDE!

Fotók: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.