Pesti Srácok

Csodálatos győzelmek Németh Zsanettől a budapesti birkózó-világbajnokságon!

Csodálatos győzelmek Németh Zsanettől a budapesti birkózó-világbajnokságon!

Ünnepi hangulatban, hatalmas hangorkánban menetelt az elődöntőig a budapesti birkózó-világbajnokságon Németh Zsanett. A nyolcaddöntőben emlékezetes csatában, öt másodperccel a vége előtt nyerte meg a meccsét, majd a negyeddöntőben is felülmúlta mongol riválisát. Kellettek ezek a sikerek nagyon a hazai rendezésű vébén!

Négy magyar lánynak szurkolhattunk kedden délelőtt a budapesti birkózó-világbajnokságon, és egyikük sok-sok örömet okozott. Előzetesen is a női 76 kilóban induló, 2017-es Eb ezüstérmes Németh Zsanettől vártuk a legtöbbet, és nem is kellett csalódnunk.

Németh a vébé egyik esélyesével, a fehérorosz Vaszilisza Marzalijukkal találkozott a nyolcaddöntőben, és a nap magyar szempontból addigi legizgalmasabb meccsén harcolta ki a továbbjutást. Ebben a párharcban tényleg minden benne volt.

Németh kétpontos akcióval kezdett, de a fehérorosz 4:2-re fordított, és a hajrát is 6:3-as vezetéssel várhatta. Fogyott az idő, vészesen közeledett a mérkőzés vége, amikor Németh egy mögékerüléssel és egy kitolással egyenlített. Ekkor mindössze 15 másodperc volt hátra, a döntetlen a riválisnak kedvezett volna, de Németh nem adta fel, hanem öt másodperccel vége előtt ismét Marzalijuk mögé került, és megnyerte a mérkőzést! Óriási csata volt, a közönség elképesztő hangulatot teremtett, amiből Németh Zsanett erőt meríthetett. Nem mellékesen egyik példaképét győzte le! „Régóta a nemzetközi élmezőny tagja, többszörös érmes nagy világversenyekről – mindig felnéztem rá, nagyon örülök, hogy most végre le is tudtam győzni!” – mondta a győzelem után.

PestiSracok facebook image

Jöhetett a negyeddöntő, ahol a 2010-es Ázsia-bajnok Narancsimeg Gelegzsamc várt Némethre. A magyar lány magabiztosan teljesítette ezt a feladatot is. A meccs elején ellenfelét figyelmeztette a bíró, és mivel nem csinált akciót, Németh jutott előnyhöz. Ezután ő csinált meg egy akciót, így már 2:0-ra vezetett, amit nem sokkal később megduplázott (4:0).

Jó volt látni, hogy a mongolnak esélye sem volt Németh ellen, aki – bár ilyen a birkózásban nincs – összességében könnyedén lépett be a legjobb négy közé.

Ott az egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok klasszis, Yasemine Adar lesz Németh ellenfele.

A cikket és a rovatot támogatta:

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.