Pesti Srácok

Magyar döntővel zárul a budapesti birkózó-vébé: Lőrincz Tamás hatalmas csatában legyőzte nagy riválisát!

Magyar döntővel zárul a budapesti birkózó-vébé: Lőrincz Tamás hatalmas csatában legyőzte nagy riválisát!

Bejött, amit reméltünk: szurkolhatunk egy magyar döntősért vasárnap, a budapesti birkózó-vb zárónapján! Lőrincz Tamás szombat délután folytatta menetelését, és óriási csatában legyőzte dél-koreai riválisát az elődöntőben.

„Már bevonulásnál megszállja az erő az embert” – mondta Lőrincz Tamás azután, hogy végig klasszisteljesítményt nyújtva bejutott az elődöntőbe a budapesti birkózó-világbajnokságon. Délután megtette az utolsó előtti lépést is: a négy között legnagyobb riválisát, Kim Hjeon Vut is legyőzte.

Hatalmas csatában, óriási hangulatban. A magyar közönség megint megtette a magáét a Papp László Sportarénában, így sikerült beszurkolni világklasszisunkat a fináléba.

„Hihetetlen a szurkolás, kedvem lenne visszamenni a szőnyegre” – mondta a már visszavonult olimpiai ezüstérmes, Bárdosi Sándor a meccs után. „Megvan! – mondta boldogan Lőrincz Tamás. – Életem egyik legfájóbb veresége ellene van, az olimpián tőle kaptam ki. Akkor győzött le egyedül, előtte és után háromszor legyőztem. Nagyon kemény mérkőzés volt. Nagyon örülök, hogy kibírtam az utolsó három percet.”

PestiSracok facebook image

A vasárnapi döntőben orosz riválissal találkozik, aki óriási formában van. Szerencsére Lőrincz Tamás is.

A cikket és a rovatot támogatta:

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.