Pesti Srácok

Két Craiova-szurkolót már megbüntettek (videóval)

Román beszámolók szerint két Craiova-szurkolót azonosított a hatóság a csütörtöki, botrányos körülmények között véget érő Honvéd elleni Európa-liga-selejtezőn történtek kapcsán, ők már meg is kapták a büntetésüket. Vagyis 1500 lej (nagyjából 100 ezer forint) pénzbüntetésben részesültek. További szankcióként egy évre minden sportrendezvényről kitiltották őket.

Megérkezett az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) válasza a Budapest Honvédhoz, miután a klub megóvta a csütörtöki Universitatea Craiova elleni Európa-liga selejtezőt. A szervezet befogadta az indítványt, a tárgyalás hétfőn lesz. Mint ismert, a csütörtöki találkozó 119. percében a játékosok közötti csetepaté csillapítása közben egy hanggránát landolt az intézkedő játékvezető mögött jó másfél méterrel, majd miután az felrobbant, még egy öngyújtónak látszó tárggyal is megdobták a bírót, Arnold Huntert. A Gazeta Sporturilornak a csendőrség egyik szóvivője nyilatkozott:

A román sportnapilap az UEFA ügyeire általában jó rálátással bíró svájci Blickre hivatkozva arról is ír, hogy a Craiova valószínűleg nem ússza meg pénzbüntetéssel, miután a szurkolók a játékvezetőnek is sérülést okoztak. Azt ugyanakkor nem fejti ki a lap, pontosan mi lehet a súlyosabb büntetés.

PestiSracok facebook image

Marcel Popescu, a Craiova elnöke nem tart kizárástól - írta a Csakfoci.hu: a román arról beszélt, hogy már megtalálták a hanggránátot elhajító szurkolót, és bár szankciókra számít, nem hiszi, hogy kizárják a csapatot. Mint mondta, az ehhez hasonló incidensek elfogadhatatlanok, és tanulniuk kell ebből az esetből. A Craiova edzője, Corneliu Papura is hasonlóan vélekedett. Ő azt mondta, hogy megérdemelték a továbbjutást, és úgy vélekedett, hogy egyértelműen túlzás lenne, ha egy ilyen meccs után a Honvéd jutna tovább 3-0-val. Papura amúgy azt is elmondta, hogy reméli, nem kell zárt kapus meccseket játszaniuk.

A nemzetközi lapok ennyire nem voltak optimisták a kérdésben. A francia L'Equipe szerint egyáltalán nem biztos a Craiova továbbjutása, mert az UEFA-tól kemény büntetésre számíthatnak, a brit The Sun pedig sokkolóként írta le a történteket, és azt is kiemelte, hogy a Honvéd edzője, Giuseppe Sannino egyértelműen jelezte, hogy a meccsnek véget kellene vetni.

A botrány nyomán az Origo.hu felidézte azt az 1994-es esetet, amikor a Debrecen-Vasas NB I-es bajnoki mérkőzésen egy szurkoló szotyolás zacskót dobott Márton Sándor partjelző fejéhez. Akkor a mérkőzést vezető Hartmann Lajos azonnal lefújta az összecsapást. Márton Sándor a portálnak elmondta: ha ez a mérkőzés (a craiovai) és ez a botrány Vaduzban 2500 néző előtt, vagy Feröeren 800 szurkoló előtt történik meg, akkor a játékvezető azonnal lefújja a meccset, amit az UEFA fegyelmi bizottsága vélhetően 3-0-al a Honvéd javára ítél meg és a magyar csapat továbbjut. Csakhogy van még más szempont is, mégpedig az, hogy az UEFA és a FIFA mindig hangoztatja, hogy a mérkőzés résztvevőinek, a játékosoknak és az edzőknek a testi épsége és a biztonsága a legfontosabb, ez mindent felülír. Már a meccs napjának a délelőttjén tartott megbeszélésen is ezt hangsúlyozták. A bíró azt mondta: elsődleges, hogy a meccs külső botránytól mentesen befejeződjék, ne legyen a döntés ok, indok tömegverekedésre, attakra. Ezt Craiovában sikeresen megoldották - nem is tehettek másképpen. A nagyobb baj kialakulását előzték meg a kisebbel. Márton szerint tehát sokféle döntés születhet, ebben az is benne van, hogy a Craiovát kizárják és 3-0-al továbbmegy a magyar csapat. De az is, hogy a Craiova kizárása után a román csapat következő ellenfele, a görög AEK Athén játék nélkül jut tovább.

Mindenesetre idézzük a klub álláspontját:

Ez pedig Mendelényi Dániel klubtulajdonos véleménye:

Forrás: origo.hu/csakfoci.hu; Vezető kép: MTI/EPA/Bogdan Danescu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.