Pesti Srácok

„Hálás vagyok Magyarországnak, hogy befogadott” – A zseniálisan birkózó Muszukajev vb-bronzérmes

null

Ritkán szoktak honosítani a magyar sportban (szerencsére), de ezúttal bejött: Muszukajev Iszmail először indult magyar színekben a birkózó-világbajnokságon, és rögtön bronzérmes is lett. A dagesztáni világklasszis elképesztően szórakoztató versenyző, a torna egyik leglátványosabb birkózója volt. Pénteken a vb-címvédő japánt győzte le a bronzmeccsen – folytatás a tokiói olimpián!

Muszukajev Iszmail közönségszórakoztató mérkőzésen legyőzte címvédő japán riválisát és ezzel bronzérmet nyert a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában a nurszultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján. Az FTC versenyzője most mutatkozott be magyar színekben világversenyen, és már csütörtöki teljesítményével letette névjegyét emlékezetes produkciójával. Az előcsatározások során palaui, georgiai, San Marinó-i és török rivális legyőzésével jutott elődöntőbe és szerzett olimpiai kvótát, majd az elődöntőben nagy csatában kapott ki 3–2-re a későbbi győztes, orosz Gadzsimurad Rasidovtól.

Muszukajev egészen egyedi stílust képvisel: villámgyors mozdulatai még a szakembereket is lenyűgözik, kiválóan támad, s egészen parádésan jön ki a nehéz helyzetekből. Mindezen képességeit pedig a japánok büszkesége, Otoguro Takutóval szemben is megcsillogtatta.

A mérkőzés első felében mindössze egy – a japánnak kedvező – intéspont született (0–1), mégis roppant élvezetes küzdelmet láthatott a Barisz Arénát megtöltő hozzáértő publikum. Muszukajev és Otoguro sem igazán kockáztatott, de mindketten rendre megpróbálkoztak egy-egy villámgyors támadással, melyből az éppen védekezésre kényszerített fél akrobatikus ügyességgel táncolt ki.

PestiSracok facebook image

A második menetben már nemcsak a menekülések okoztak felhördülést, hanem a támadások is. A negyedik percben a hátrányban lévő Muszukajev indult meg lábra egy szemmel alig érzékelhető villanással, s került ellenfele mögé, amivel 2–1-re átvette a vezetést, majd a szakasz felénél a japán szabálytalanságért járó intéssel már két ponttal vezetett (3–1). Otoguro ugyanakkor nem szándékozott belenyugodni az eredménybe, s a kissé fáradó riválisát sokadik támadásával végül sikerült levinnie, amivel fél perccel a vége előtt egyenlített (3–3).

Az intés miatt azonban így is a korábban orosz színekben junior vb-második Muszukajev állt jobban, aki talán testben már nem volt friss, de fejben koncentrált maradt, s ellenfele indítását szép derékra támadással előzte meg (5–3), amivel lezárta a helyosztót, és megszerezte karrierje első felnőtt világversenyes medálját.

„Köszönöm Istennek, hogy idáig eljutottam. Már tegnap biztos voltam benne, hogy Otoguro lesz a vigaszágról az ellenfelem, így ma egész nap készültem ellene, videóztunk, a taktikán gondolkodtunk” – mondta mosolyogva a meccs után Muszukajev, aki a közönségszórakoztató stílusával kapcsolatos kérdésre is reagált. – „Gyerekkoromtól nagyon gyors vagyok, és ez a fegyverem a mai napig, ezzel tudom legyőzni az ellenfeleimet. Hálás vagyok Magyarországnak, örülök, hogy lehetőséget adtak a versenyzésre és befogadtak.”

A 26 éves sportoló az első magyar szabadfogású érmet nyerte Nurszultanban, ahol ez volt a negyedik magyar dobogós hely. Korábban a kötöttfogású csapatból Lőrincz Tamás (77 kg) győzött, Lőrincz Viktor (87 kg) második lett, Korpási Bálint (72 kg) pedig a harmadik helyen végzett. Muszukajev és a Lőrincz-testvérek mellett Sastin Marianna is olimpiai kvótát szerzett a kazah fővárosban, ahol pénteken az ötödik helyen zárt 62 kilogrammban.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.