Pesti Srácok

Remek előjel a magyar–szlovák előtt: ötöt vágott a Dunaszerdahely a Slovannak!

null

Már hosszú évek óta a Dunaszerdahely–Slovan Bratislava a szlovák bajnokság leginkább várt, legparázsabb rangadója. A Slovan épp a héten jutott be – a Ferencvároshoz hasonlóan – az Európa Liga csoportkörébe, így feltöltődve mehetett Dunaszerdahelyre. Aztán megsemmisítve távozott: bár a Slovan megszerezte a vezetést, a DAC öt gólt lőtt a bajnoknak, hatalmas örömöt okozva a magyar szurkolóknak. Nem kell mondani, hogy jó előjel ez a várva várt magyar–szlovák Európa-bajnoki selejtező előtt.

Az előző szezonban éppen a Dunaszerdahely ellen veszítette el a veretlenségét az akkor már bajnok Slovan Bratislava, de most még rosszabb érzésekkel távozhatott. A DAC fantasztikusan hatékony támadójátékkal, többek között Vida Kristopher remek játékával 5–2-re legyőzte a pozsonyi vendégcsapatot. Bár a rangadón a Slovan szerzett vezetést, később emberhátrányba került, és ezt a DAC kegyetlenül kihasználta. Vida Kristopher előbb tizenegyest és kiállítást harcolt ki, később gólt lőtt, majd gólpasszt adott, így vastagon kivette a részét a sikerből. A hangulat szokás szerint elképesztő volt, a dunaszerdahelyi tábor fantasztikusan szurkolt, és ez megint meglátszott a játékon: ezt a vasárnapi este felejthetetlenre sikerült. A váratlanul sima DAC-siker remek előjel a nemsokára következő magyar–szlovák Európa-bajnoki selejtező előtt, amelyen ismét a mieink lesznek itthon, de valamivel a vendégválogatott tűnik erősebbnek.

Forrás és fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.