Pesti Srácok

Világbajnoki bronzérmes Halász Bence!

Világbajnoki bronzérmes Halász Bence!

Világbajnoki bronzérmes lett Halász Bence az atlétikai vébén. Kalapácsvető-klasszisunk a döntő legfiatalabb versenyzője volt, és már elsőre hatalmasat dobott. A nagyszerű eredmény komoly önbizalmat adhat neki a tokiói olimpiára, ahol – ha minden jól alakul – komoly éremeséllyel indul.

A kalapácsvető Halász Bence bronzérmet szerzett szerdán a dohai atlétikai világbajnokságon. A tavalyi Európa-bajnokságon harmadik Halász a keddi selejtezőben 76,90 méterrel elsőre megdobta a döntős szintet. A 22 éves nehézatléta a fináléban is jól kezdett, 78,18 méterig repítette a hétkilós kalapácsot, amit nagy kiáltással nyugtázott. Az első sorozat után ezzel a második helyen állt a háromszoros világbajnok lengyel Pawel Fajdek (79,34 m) mögött.

A második körben Halász rontott, de az élen a sorrend csak annyiban változott, hogy Fajdek túldobta a 80 métert (80,16 m). A harmadik helyen a francia Quentin Bigot (78,06 m) állt. A Szombathelyi Dobó SE kalapácsvetőjének következő kísérlete is érvénytelen volt, de továbbra is őrizte második helyét. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a 81,74 méterrel idén ranglistavezető lengyel Wojciech Nowicki továbbra sem találta formáját. „Széles akarsz lenni” – jött az edzői észrevétel Németh Zsolttól a tribünről Halász Bencének.

A harmadik sorozat után már csak a legjobb nyolc folytathatta, a búcsúzók között volt az idei hetedik legjobb eredménnyel (78,39 m) rendelkező brit Nick Miller is. Innentől fordított sorrendben dobtak a versenyzők, azaz az élen álló került sorra utoljára. A vb-negyedik Bigot negyedikre egyetlen centiméterrel megelőzte a magyar atlétát, aki nem mérette le a dobását. Fajdek ismét 80 méter fölé jutott és megerősítette első helyét (80,50 m). Az ötödik sorozat nem hozott változást a sorrendben, Halász Bence 73,76-ot dobott.

PestiSracok facebook image

Az utolsó körben a negyedik helyen álló Nowicki kísérlete után biztossá vált, hogy lesz magyar érem. Halász dobása szektoron kívül landolt, ami azt jelentette, hogy a tavalyi Eb után a vb-n is a dobogó harmadik fokára állhat fel. Halász Bence teljesítménye annyiban is hasonló a berlini Eb-n mutatotthoz, hogy akkor is jól kezdett, de aztán érvénytelen kísérletek következtek.

„Sok volt az érvénytelen dobásom, de ez talán bocsánatos bűn” – nyilatkozott a szombathelyi atléta. „Az első jól sikerült dobás után ugyanis próbáltam kockáztatni, többet kihozni magamból.” Hozzátette: 79-80 méteres dobások voltak az érvénytelenek. „De nem szomorkodom, mert bronzérmet nyertem” – jelentette ki. A versenyről még elmondta: az volt a terv, hogy ne egy biztonsági dobással kezdjen, hanem olyannal, amellyel biztosan bekerül a nyolcba. „Aztán lehet, hogy túlságosan is megnyugodtam, mint tavaly az Eb-n, pedig talán egyéni csúcsot is tudtam volna dobni” – fogalmazott. Halász Bence szerint az utolsó két-három hónapban kezdett feljönni. „Talán kicsit későn, de akkor tudtunk olyan munkát végezni, amire lehet alapozni a vb-t” – mondta a mezőny legfiatalabb kalapácsvetője, aki jövőre a tokiói olimpián, majd a párizsi Eb-n is szeretne bizonyítani. Az olimpiai szintet júniusban 78,27 méterrel teljesítette. Ez a magyar atlétika 14. érme, és a hetedik kalapácsvetésben.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.