Pesti Srácok

Koronavírus – Elmarad a bolgár-magyar labdarúgó Eb-pótselejtező

null

Elmarad a március 26-ra tervezett szófiai bolgár-magyar labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező, mivel a helyi parlament pénteken vészhelyzetet hirdetett a koronavírus-járvány terjedése miatt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a Bolgár Egészségügyi Minisztérium és a Nemzeti Krízisközpont március 29-ig megtiltotta minden tömegrendezvény, kulturális-, szórakoztató- és sportesemény megrendezését. Ennek értelmében a bolgár és a magyar válogatott mérkőzését sem rendezik meg. Az MLSZ jelezte, hogy így Marco Rossi szövetségi kapitány hétfőre tervezett kerethirdetése is elmarad. A bolgár-magyar párharc győztese öt nappal később az izlandi-román meccs győztesét fogadta volna az Eb-részvételért.

Az idei Európa-bajnokságra június 12. és július 12. között kerül sor 12 városban, köztük Budapesten a Puskás Arénában, ahol három csoportmérkőzés mellett egy nyolcaddöntőt rendeznének. Az európai szövetség (UEFA) jövő kedden – videokonferencia keretében – tanácskozik arról, miként folytatódjanak a szinte egész Európában leállt nemzeti bajnokságok, illetve nemzetközi versenysorozatok, de médiaértesülések szerint a kontinensviadal megrendezése is téma lesz.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.