Pesti Srácok

A Real Madrid elnökével koszorúzta meg Puskás szobrát Szijjártó Péter

null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán találkozott Florentino Pérezzel, a Real Madrid elnökével, akivel közösen koszorúzta meg Puskás Ferenc madridi szobrát 60 évvel azt követően, hogy Puskás rekordot jelentő négy gólt szerzett az Eintracht Frankfurt elleni glasgow-i BEK-döntőben.

A magyar külügyminiszter hivatalos találkozóra érkezett Madridba, ahol ellátogatott a Real Madrid edzőközpontjába, a valdebebasi úgynevezett Real Madrid-városba. Itt a klub elnöke, Florentino Pérez fogadta, együtt megkoszorúzták Puskás Ferenc szobrát.

– írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.

PestiSracok facebook image

A Real Madrid elnöke azt mondta, hogy a csapat szurkolói, akik több százmillióan vannak világszerte, sohasem feledik Puskást, aki – Alfredo Di Stéfanóval, Raymond Kopával és Francisco Gentóval együtt – mítoszt teremtett Madridban az ötvenes-hatvanas években.

– közölte.

Florentino Pérez és Szijjártó Péter négyszemközti megbeszélésén szóba került, hogy bár az idén a koronavírus-járvány miatt elmaradt, de a Real Madrid ificsapata ezután is mindig eljön a Puskás-Suzuki-kupára, ahogy 2008 óta minden évben. Továbbá az is, hogy a világhírű klubelnök nem feledi: a számára személyesen is kiemelkedően fontos, ma már minden kontinensen, számos országban működő szociális sportiskolai program Európában először Magyarországon indult el, a 2011–12-es tanévtől, a felcsúti Puskás Akadémia jóvoltából. Szijjártó Péter a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy meghívta Puskás egykori klubjának elnökét a Puskás Arénában létesítendő Puskás Múzeum jövőre esedékes megnyitójára. A koszorúzáson részt vett Emilio Butragueno, a Real Madrid volt sztárjátékosa, jelenlegi nemzetközi igazgató, Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete és Odrobina László, Magyarország madridi nagykövete is. Puskás Ferenc szobrát Florentino Pérez és Puskás Ferencné leplezte le 2013. október 24-én. A szerdai koszorúzásról a Real Madrid és a vezető spanyol sportnapilap, a Marca is beszámolt a hivatalos honlapján.

Forrás: Nemzeti Sport

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.