Pesti Srácok

Nem jött rendbe a térde, 37 évesen visszavonul Huszti Szabolcs

Nem jött rendbe a térde, 37 évesen visszavonul Huszti Szabolcs

Bejelentette visszavonulását Huszti Szabolcs, a Mol Fehérvár FC 51-szeres válogatott labdarúgója. A székesfehérváriak honlapjának csütörtöki híre szerint a 37 éves szélső októberben műtött térde nem jött rendbe, ezért döntött pályafutása befejezése mellett. A játékos lábán elülső keresztszalag-rekonstrukciót hajtottak végre.

– fogalmazott Huszti a fehérváriak honlapján. Hozzátette: a mai napig is érzi magában az erőt a folytatáshoz, el is kezdte az edzéseket, de a szervezete jelzett, itt az ideje befejezni.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta a vidi.hu-nak a szélső, aki csütörtök délután közölte döntését a klubvezetéssel.

Huszti Szabolcs a Tapolcai Bauxitban kezdett futballozni, a Ferencváros 14 évesen szerződtette. A zöld-fehéreket 2005-ig erősítette, ezt követően a francia Metzben egy szezont, a német Hannoverben két időszakban öt, az orosz Zenitnél három idényt húzott le. Két időszakban összesen 2,5 évet játszott a kínai Csangcsun Jataj együttesénél, míg közte az Eintracht Frankfurtban futballozott. Több, mint tizenkét, külföldön töltött évet követően 2018 januárjában Székesfehérvárra szerződött. A Fehérvárban 67 tétmérkőzésen 14 gól volt a mérlege. Magyar és orosz bajnokságot egyaránt kétszer nyert, a Zenittel egy ízben az Orosz Kupában is diadalmaskodott, illetve a Bajnokok Ligája és az Európa-liga nyolcaddöntőjében is szerepelhetett. A magyar válogatottban Lothar Matthäus kapitánysága idején 2004-ben, góllal mutatkozott be. Később többször is vitába keveredett az aktuális szövetségi kapitánnyal, a nemzeti csapatban utoljára 2010 szeptemberében szerepelt. Akkor nyílt levélben kritizálta a válogatottat irányító Egervári Sándort, elhatározását pedig a sorozatos kapitányváltások után is fenntartotta. 2006-ban az Év labdarúgójának választották. A válogatottban hétszer volt eredményes.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.