Pesti Srácok

Drámai hajrában érvényesítette a papírformát a PSG az Atalanta ellen

Drámai hajrában érvényesítette a papírformát a PSG az Atalanta ellen

A Paris Saint-Germain jutott elsőként a négy közé a Bajnokok Ligája lisszaboni végjátékában: a francia csapat a hajrában két gólt szerezve győzte le 2-1-re az újonc Atalantát az első, szerdai negyeddöntőben.

A bergamói együttes a 27. perctől előnyben futballozott, akkor a horvát Mario Pasalic szerezett vezetést. A párizsiak a hajráig nem tudtak betalálni, mígnem Marquinhos a rendes játékidő utolsó percében egyenlített, a ráadásban pedig a kameruni Maxim Choupo-Moting döntötte el a párharcot.

A mérkőzést határozottan az Atalanta kezdte jobban, a párizsiak kapusának több nagy bravúrt is be kellett mutatnia, hogy ne kerüljön hátrányba a PSG, de Pasalic lövésénél már ő is tehetetlennek bizonyult. A vezetés után a francia bajnok magához ragadta a kezdeményezést, azonban többek között azért sem sikerült betalálnia, mert egyik legnagyobb sztárja, Neymar óriási helyzetekben is csúnyán mellé és fölé lőtt.

A második játékrészben egyre nyomasztóbb fölényben játszott a PSG, amelynek másodedzője Lőw Zsolt, azonban az Atalanta szervezetten védekezett, így a 16-os előterében elfogyott az elképzelés a franciák játékából; ezen még az sem tudott változtatni, hogy a sérüléséből felépülő Kylian Mbappé beállt a 60. percben. Marco Sportiellónak ugyan kellett alkalmanként hárítania, de igazán nagy bravúrra nem volt szüksége, köszönhetően az önfeláldozó védőknek is, akik számos próbálkozást blokkoltak, illetve a hajrában szabálytalanságokkal törték meg a rivális lendületét. Amikor már úgy tűnt, kihúzza az Atalanta a végjátékot, akkor Marquinhos maradt üresen egy beadásnál, a brazil játékos pedig nem hibázott. Az egyenlítéstől "megzuhant" az Atalanta, amely egy hasonló akció végén újabb gólt kapott, így véget ért a menetelése a BL-ben, amelynek második négy közé jutott újonc csapata lehetett volna a Villarreal 2006-os bravúrja után.

PestiSracok facebook image

A PSG a csütörtöki RB Leipzig-Atlético Madrid összecsapás győztesével találkozik a fináléba kerülésért jövő kedden.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő:

Paris Saint-Germain (francia) – Atalanta (olasz) 2–1 (0–1)

gól:

Marquinhos (90.), Choupo-Moting (93.), illetve Pasalic (27.)

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Reuters/Rafael Marchante

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.