Pesti Srácok

A BBC alvó óriásként jellemezte a Fradit

A BBC alvó óriásként jellemezte a Fradit

Az alvó óriás visszatért – így méltatta a Ferencvárost a brit közszolgálati média. A fővárosi csapat 20:45-kor kezd az FC Barcelona ellen idegenben.

A klub, amely valaha nagy megbecsülésnek örvendett Európában, türelmesen kivárta, amíg újra kivívja helyét a kontinens legjobbjai között – indítja a BBC a Bajnokok Ligájába 25 év után visszatérő Ferencvárosról szóló anyagát. A BBC a zöld-fehérek múltjáról és jelenéről is írt, Orosz Pál vezérigazgatóval pedig interjút készített. A Fradi a Barcával, az olasz Juventusszal és az ukrán Dinamo Kijevvel játszik a Bajnokok Ligája csoportkörében. A BBC szerint a magyar bajnok szempontjából ez az „álomsorsolás”, hangsúlyozzák, hogy az FTC az egyetlen csapat a Bajnokok Ligája csoportkörében, amely a selejtező első fordulójából indulva eljutott a főtábláig.

Emlékeztettek, hogy a 2000-es években csődközeli állapotban volt a klub, az elmúlt esztendőkben azonban az új vezetőség újjáépítette az egyesületet, amelynek életében óriási lépés a Bajnokok Ligája-szereplés.

PestiSracok facebook image

– mondta a BBC-nek Orosz Pál, majd hozzátette: édesapja játszott 1965-ben az FTC-ben, amikor a zöld-fehér együttes legyőzte a Juventust a Vásárvárosok Kupájának döntőjében.

Forrás: Mandiner

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.