Pesti Srácok

Kilenc helyet javítva szerzett értékes pontokat Tóth László a Formula Renault Eurocup futamán Spa-Francorchamps-ban

null

A 17. helyről rajtolva ért célba nyolcadikként Tóth László, a Bhaitech Racing magyar versenyzője a Formula Renault Eurocup Spa-Francorchamps-ban rendezett idei hetedik fordulójának szombati második futamán. Tóth ezzel hat pontot szerzett, és a 30 perc + 1 körös versenyen ő javította a második legtöbbet a rajtpozíciójához képest; nála csak a futamgyőztes jött előre több pozíciót.

Az olasz csapat számára nem indult túlságosan jól a versenyhétvége, a szabadedzéseken és az időmérőkön a guminyomás eltalálásával és a versenyautók beállításával is meggyűlt a bajuk, így sem Tóthnak, sem pedig olasz csapattársának, Nicola Marinangelinek nem sikerült túlságosan jól egyik kvalifikáció sem. A harmadik versenyző, Lorenzo Colombo egészségi problémák miatt visszalépett a futamoktól, így a Bhaitech csak két autóval állt rajthoz a péntek délutáni, valamint a szombat délelőtti versenyen. A pénteki első futam idő előtt véget ért, a heves esőzés közben négy kör után egy baleset is történt, ami miatt a pályára kellett hajtania a Safety Carnak, aztán rövidesen a legtöbb pilóta azt közölte csapatával, hogy az időjárási körülmények alkalmatlanok a versenyzésre, ezért piros zászlóval végleg leintették a viadalt. Szombaton délelőtt a nagy eső után folyamatosan felszáradó pályán kezdődhetett meg a hétvége második versenye, Tóth László pedig kiválóan rajtolt el a 17. helyről, versenyautóján a vizes aszfaltra alkalmas gumikkal, de a száraz pályán használt beállításokkal. A 20 éves pilóta az egész futam során gyors volt, egymás után tudta megelőzni az előtte haladókat, a 8-9. helyért a hajrában nagy csatát vívott a finn William Alatalóval, és végül nyolcadikként intették le. A magyar versenyző hat pontot szerzett, mert az egyik előtte végző riválisa csak vendégpilótaként vett részt az eseményen, ezért ő nem kaphatott bajnoki pontokat.

– nyilatkozta a futam után Tóth, aki az újoncok között negyedik lett a versenyen.

PestiSracok facebook image

A Formula Renault Európa-kupa jubileumi, 50. idénye a következő hétvégén Imolában folytatódik, ahol a Formula-1-es Emilia-Romagna Nagydíj betétfutamaként rendezik meg a sorozat nyolcadik fordulóját. Azt követően még a németországi Hockenheimbe, valamint a franciaországi Paul Ricard versenypályára látogat el a mezőny.

Forrás: Tóth László média

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.