Pesti Srácok

Percekig feküdt ájultan a magyar K–1 harcos! – Nagy meccsek a magyarországi gálán

Percekig feküdt ájultan a magyar K–1 harcos! – Nagy meccsek a magyarországi gálán

Szombaton, a Kellner Ferenc Sportközpontban rendezték meg a hatodik Superfight Series K–1 gálát, ahol Kun Marcell olyan KO-t kapott Bereczki Dominiktől, hogy hosszú percekig feküdt ájultan a padlón. Az este főmérkőzését Kiss Balázs vívta, aki már az első menetben kiütéses győzelemmel hódíthatta el a magyar-bajnoki övet.

Fantasztikusra sikerült az idei esztendő utolsó profi K–1 gálája, ahol parázs csatákat vívtak a magyar harcosok. Komoly előkészületek és biztonsági intézkedések betartása mellett nyíltak meg a bejárati kapuk, ahol még a hazai K–1 egykori nehézsúlyú ikonja, Karacs Attila is sorban állt. Az este leginkább várt ütközetei a szervezők szerencséjére remekül sikerültek, és a két klasszikus muay thai szabályrendszerű meccs is lázba hozta a nézőket, ahol szó szerint recsegtek az arccsontok a kemény könyökütések következtében.

A Szána Patrik vs. Nutu küzdelem is lázba hozta a közönséget. Fotó: PS

Azonban érdekes módon nem ezeken a csatákon láthatta a publikum az esemény legnagyobb kiütéses győzelmét, hanem a főmérkőzés előtt megrendezett Bereczki vs. Kun csatán. Ahol a nyitó felvonásban egy bődületes balhorog következtében Kun Marcell KO-t kapott, amitől percekig eszméletén kívül hevert a padlón.

PestiSracok facebook image

Mondani sem kell, még a harcedzett közönséget is megviselte a látvány, akárcsak Bereczki Dominikot, aki nem bírta nézni ellenfelét és levonult a ringből, majd később edzője kérésére visszaérkezett. Hihetetlen percek voltak ezek, és a szervezőket illeti hatalmas dicséret, hogy olyan orvost hívtak az eseményre, aki gyors és profi módon látta el Marcellt, míg a speciális mentők a helyszínre értek.

Természetesen utánajártunk, mi történt az esemény után, és örömmel mondhatjuk, hogy Marcell jól van, egész éjszakás megfigyelésre kórházba szállították és további kivizsgálásokat is végeznek majd. (Frissítés: Kun Marcell állkapocscsont-töréssel elhagyta a kórházat.)

Bereczki Dominik győzelmét a történtek miatt a rövidre sikerült Kiss Balázs-ütközet után hirdették ki. Bereczki nevét mindenképp meg kell jegyezni, mert minden Superfight Series-gálán jól teljesített eddig és hatalmas ígérete hazánknak.

A K–1 szabályrendszerben nagyon magas színvonalat képvisel a stílusa. Fizikai ereje mellett a kéztechnikája lenyűgöző, de lábbal szintén nagyon veszélyes. Remélhetőleg nem viselte meg a saját győzelme, hiszen itt még erről is szó lehetett.

Kiss Balázs nyerte a magyar bajnoki címmérkőzést. Fotó: PS

A gála főmeccsére Koczfán János érkezett kihívóként a hazai thaiboksz-legenda Rehák György tanítványaként. A rutinos, negyvenéves harcos azonban nem sokáig húzta Kiss ellen: Vojvoda György főbíró már az első menetben véget kellett, hogy vessen a harcnak.

Kiss Balázs keze ugyanis szintén pusztító volt ezen az estén, és hamar eldőlt, ki lesz az új magyar bajnok. Bár a szervezés kiváló volt és a magyar meccsek is jól sikerültek, meg kell jegyezni, hogy Kiss és Bereczki esetében már nagyon kijárna egy-egy nívós nemzetközi ellenfél.

A

Covid most megkötötte a szervezők kezeit az ellenfélválasztások tekintetében, de a jövő év második felében hátha könnyebb dolguk lesz. Mindenestre a Superfight Series így is szépen teljesített, mint magyar szervezésű küzdősportgála, megérdemli a méltó folytatást. Fotók: PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.