Pesti Srácok

A magyar női vízipóló-válogatott kijutott az olimpiára – Magyarország–Olaszország 13–10

A magyar női vízipóló-válogatott kijutott az olimpiára – Magyarország–Olaszország 13–10

A magyar női vízilabda-válogatott ott lesz a tokiói olimpián: Bíró Attila szövetségi kapitány együttese a Triesztben zajló selejtezőtorna szombati elődöntőjében 13–10-re nyert a házigazda olaszok ellen, ezzel kivívta részvételét az ötkarikás játékokon.

Az olimpiai részvételről döntő összecsapáson Bíró Attila bátor húzással a rutinos Európa-bajnok Gangl Edina helyett a húszéves Magyari Aldával kezdett a kapuban. A magyar csapat álomszerűen rajtolt, három perc alatt három gólt szerzett úgy, hogy egyet sem kapott, Magyari pedig emberhátrányban is védeni tudott. A házigazda Arianna Garibotti révén még ötméterest is rontott. Az olaszok 45 másodperccel a negyed vége előtt lőtték első góljukat, egy szerencsés, blokkról lepattanó labdából.

A második negyed kivédekezett magyar hátránnyal, majd értékesített előnnyel indult, Szücs Gabriella talált be fórban (4–1). Az olaszok második ötméteresüket is elhibázták, ezúttal Magyari védte Claudia Marletta lövését, a túloldalon viszont Illés Anna nem hibázott. A második olasz találat után kimaradt a magyar fór, a rivális pedig azonnal büntetett és két gólra jött fel.

A harmadik negyed elején Keszthelyi Rita egy nagyszerű góllal nyugtatta meg csapatát, az olaszok szépen végig játszott fórral válaszoltak, majd egy remek ejtéssel minimalizálták a különbséget. Parkes Rebecca révén a következő magyar előny góllal zárult (7–5), de a másik oldalon Roberta Bianconi is betalált. Ezt követően Gyöngyössy Anikó harcolt ki fórt, Szilágyi Dorottya pedig messziről lőtt hatalmas gólt, sőt, szinte rögtön ezután labdát szerzett, a megúszást pedig Keszthelyi Rita váltotta gólra (9–6). A hazaiak fél perccel a negyed vége előtt fórból szépítettek.

PestiSracok facebook image

A záró felvonás elején újra Keszthelyi villant, ötödik találatával nőtt a különbség, az olaszok pedig két előnyt is elrontottak, kettős emberelőnyben viszont nem hibáztak. Négy és fél perccel a vége előtt a magyarok is kaptak hosszabb szünet után egy fórt, amit Leimeter Dóra fejezett be gyönyörűen. Három perc volt hátra, amikor Illés Anna lövésre vállalkozott, a tökéletes kivitelezésű mozdulat pedig gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A végén még Keszthelyi Rita eljutott a fél tucat találatig.

A találkozót követően a helyi szervezők egy jelképes tokiói járatra szóló óriási beszállókártyát is átnyújtottak a magyar csapatnak.

Magyarország–Olaszország 13–10 (3–1, 2–2, 4–4, 4–3)a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 6, Szilágyi, Illés 2-2, Szücs, Parkes, Leimeter 1-1

Forrás: MTI; Fotó: MTI/arcíiv

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.