olimpiai kvóta
Tíz érem, tizenöt olimpiai kvóta a magyarok mérlege Németországban
A magyar válogatott két arany-, öt ezüst- és három bronzérmet szerzett a Duisburgban rendezett kajak-kenu világbajnokságon, ezzel a hatodik helyen végzett az éremtáblázaton. A vb zárónapján, vasárnap 12 döntőt rendeztek, ezek közül 10 futamban volt magyar érdekelt. Sportolóink egy arany- és egy ezüstérmet, és három kvótát (két férfi kenus és egy férfi kajakos) szereztek a vb zárónapjának döntőiben. Magyarország így nagyszerű teljesítménnyel, a lehetséges 18-ból 15 párizsi indulási jogot begyűjtött Németországban.Mi kérdezünk – Kurtucz Csaba, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke a munkája alapján szeretne bizonyítani
Kurtucz Csaba egykori válogatott ökölvívó bő fél éve vette át a nemrég elhunyt Bajkai Istvántól a stafétabotot. Az egykori hatszoros magyar bajnok szupernehézsúlyú sportolónak nincsen könnyű dolga, hiszen míg két évtizede a magyar ökölvívás egy sikertörténet volt, ez manapság nem mondható már el. Ennek ellenére sikerült a jelenlegi olimpiai ciklusban két kvótát szerezni. Erről és a temérdek egyéb teendőiről faggattuk az ökölvívó szövetség elnökét.Kanada legyőzésével rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott
A magyar válogatott 11-10-re legyőzte a kanadai csapatot a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság női vízilabdatornájának a vasárnapi nyitányán. Az együttes csapatkapitánya, Keszthelyi Rita a nyolcadik vb-jén ugrott medencében, ezzel egyedüli magyar rekorderré lépett elő Stieber Mercédeszt és Takács Orsolyát megelőzve. A 31 éves világklasszis - akit a zárónegyedben cserével kiállítottak - négy góllal segítette a csapatot. Bíró Attila együttese kedden a házigazda japánokkal, csütörtökön pedig az új-zélandiakkal találkozik és a ha papírformát igazolva nyer, akkor csoportlesőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.Birkózás – Korpási Bálint olimpiai kvótát szerzett 67 kg-ban
A BVSC kiváló birkózója óriási teljesítménytúrán van túl. Elsőként le kellett fogyasztani az olimpiai súlycsoportba, vagyis a 67 kilogrammosra. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen Korpási évek óta 71 kilogramban birkózik, azonban ez a súlycsoport nem olimpiai szám. A sportoló, miután megküzdött a kilókkal, a versenyen is remekül teljesített és a moldovai Daniel Islamov legyőzésével újabb kvótához juttatta a birkózó sport mellett Magyarországot.Kijutott az olimpiára a magyar női kézilabda-válogatott! – Magyarország–Szerbia 31–23
Óriási érdeklődés kísérte a női kézilabda-válogatott mai meccsét a szerbek ellen, hiszen az olimpiai szereplés volt a tét a Győrben megrendezett találkozón. Fegyelmezetten, nagy kedvvel játszottak az Elek Gábor által vezetett hölgyek és a vezetést egy alkalommal sem engedték ki a kezeik közül. A találkozó legjobbjai kétségtelenül Kovacsics Anikó és Szöllősi-Zácsik Szandra voltak, akik elkezdték a gólgyártást, ugyanakkor ilyen esetben az egész csapatot ki kell emelni a szertárossal együtt. Magyarország női kézilabdában 2008 után újra olimpián szerepel és ez hatalmas dolog. Főleg annak tükrében, hogy a nagy arányú vezetés mellett a végjátékban sem engedtünk egy szusszanásnyi időt sem a szerbeknek, és 31–23-ra, mondhatni simán megnyertük a találkozót.Női kézilabda: megvan az első lépés az olimpia felé – Magyarország–Kazahsztán 46–19
Női kézilabda-válogatottunk remekelt az első olimpiai kvótaszerző mérkőzésen. A kazah válogatott az első negyedórában még méltó ellenfele volt Elek Gábor lányainak, azonban a későbbiekben kialakult a gálamérkőzés-hangulat, ami jó rávezető lehett a holnapi, szerbek elleni csatára. Szucsánszkiék ma huszonhét góllal voltak jobbak az ellenfélnél, többen parádés formát mutattak, úgyhogy bizakodva várhatjuk a holnapi folytatást.Olimpiai kvalifikációs birkózótorna – Csütörtöktől folytatódik a harc a kvótákért
Csütörtökön a szabadfogásúak versenyeivel kezdődik a budapesti BOK Csarnokban az európai birkózók olimpiai kvalifikációs versenye, amelyen 13 hazai sportoló lép majd szőnyegre. Magyarországnak jelenleg négy kvótája van a tokiói játékokra, de a női, a szabadfogású és a kötöttfogású válogatott kapitánya is bízik abban, hogy sikerül növelni ezt a számot.A magyar női vízipóló-válogatott kijutott az olimpiára – Magyarország–Olaszország 13–10
A magyar női vízilabda-válogatott ott lesz a tokiói olimpián: Bíró Attila szövetségi kapitány együttese a Triesztben zajló selejtezőtorna szombati elődöntőjében 13–10-re nyert a házigazda olaszok ellen, ezzel kivívta részvételét az ötkarikás játékokon.Tokió 2020 – A szezon törlését követően később megrendezik a vívók utolsó kvótaszerző versenyeit
A tokiói olimpiai kvalifikációs sorozatból hátra lévő versenyeket későbbi időpontban mindenképpen pótolja a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE), amely a hét közepén törölte az eredetileg június végéig tartó szezonból hátralévő fordulókat.Ajánljuk még