„A Manchester United ellen még a reflektorokon is csüngtek a nézők” – A dorogi Copacabanáról az UEFA Kupa-döntőig – nagyinterjú Szabó Józseffel, a Videoton legendájával
Sohasem felejtjük azt a parádés sorozatot, amellyel a Videoton nemcsak Magyarországot, de egész Európát meglepte a nyolcvanas évek közepén. A Vidi a francia PSG-t és a legendás Manchester Unitedet is kiejtette az UEFA-kupa menetelés során, majd a döntőt a Real Madriddal játszotta. A csapat egyik legnagyobb klasszisa a gólzsák Szabó József volt, aki most hatvanöt éves. Nagyinterjúnkból jobban megismerhetik a szimpatikus sportembert, aki a dorogi Copacabanáról egészen az UEFA-kupa döntőjéig jutott. Szabó vallja: hiába szerzett számtalan gólt, a Videotont nem ő vagy egy másik kiemelkedő klasszis, hanem a fantasztikus csapatszellem juttatta a csúcsra. „Nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyon jó volt az a csapat, amit az is mutat, hogy mindmáig összetartunk, tudunk egymásról és nagyon jó a viszonyunk.” Jöjjön velünk és idézzük fel a Videoton csodálatos sorozatát!
Hatvanöt éves lett az 1980-as évek Videotonjának leggólerősebb játékosa, Szabó József. Az egykoron UEFA Kupa gólkirályi címet szerző ragyogó támadó megkeresésünkre nemcsak pályafutása sikereit idézte fel, de beszélt az elmaradt válogatottságról, edzői munkájáról és jelenlegi feladatairól is.
Kerek születésnapján Isten éltesse! A szép ünnep remek alkalmat teremt a múltidézésre: miként vette kezdetét nagyszerű pályafutása?
Dorogon születtem, ott is nőttem fel, hárman voltunk fiútestvérek. Töredelmesen be kell vallani, hogy a két bátyám jobb futballista volt, mint én, de mégis úgy alakult, mint a mesében: végül a legkisebbnek jött össze a legjobb karrier. Ami a pályafutás kezdetét illeti, az kicsi koromtól fogva adott volt, ugyanis az utcából focizni induló gyerekek rendszeresen nálunk, az udvarban gyülekeztek. S bár minden sportágat űztem, amire lehetőségem nyílt, sőt, tehetségesnek is számítottam, nem volt kérdés, hogy a foci mellett döntök. Bátyáim is ugyanígy tettek, s azért az NB I/B-ig, valamint tartalékbajnokságig eljutottak ők is. A strand és a bányató között volt egy homokos terület, olyan, mint egy tengerpart, afféle dorogi Copacabana, ott nagyon sokat fejlődött, csiszolódott a technikánk.
Milyen gyakorlatokkal fejlesztették magukat?
Már eleve azzal, hogy ott fociztunk, hiszen köztudomású, hogy a homokban történő játék fejleszti a labdaügyességet. Kedvelt játékunk volt, hogy cipőből, nádból kaput készítettünk és komoly fejpárbajokat vívtunk. Egy-egy elleni párbajokra kell gondolni, fejeléssel, védéssel. Én bizony a mai napig úgy emlékszem, hogy nem vert meg senki ezekben a párbajokban. Nagyon élveztem és mindig nyertem. Persze jó ideje nem játszom már ilyet, ám az élmény ma is élénken él bennem, különösen, amikor nyáron hazamegyek Dorogra és a családdal kimegyünk a strandra.
Dorogon robbant be
Hogyan alakult a karrierje, mikor mutatkozott be a Dorog csapatában?
1974 őszén léptem először pályára a felnőtt csapatban, amely akkor másodosztályú volt, az NB I/B-ben szerepeltünk. Sokat köszönhetek Palotás Imrének és Ivanics Tibornak, akik az edzőim voltak. Pályafutásom első nagy sikere az volt, amikor 1976-ban feljutottunk az NB I-be. Jó csapatunk volt, de el kell ismerni, hogy vékonyak voltunk az élvonalra. Nekem azonban jól ment a játék, aminek eredményeként a bajnokság végén körülbelül tíz élvonalbeli csapat érdeklődött irántam, bőven volt választási lehetőségem. Mivel az NB I-ben szerettem volna focizni, annak ellenére is egyértelművé vált, hogy nem maradok Dorogon, hogy a szülői házhoz nagyon kötődtem.
Említette, hogy számos megkeresése volt. Végül is, mi döntött a Videoton ajánlata mellett?
Nagyon érdekes volt 1977 nyara. Buzánszky Jenő bácsi eladott a Fradinak, anélkül, hogy tudtam volna róla. Nekem a Tatabánya és a Videoton megkeresése volt a legszimpatikusabb, mindkét helyen jó játékosok közé kerülhettem, akiknek egy részét már ifi koromból ismertem.
Csongrádi Feri, Májer Lajos és Végh Tibi végül is meggyőztek, hogy jó helyem lesz Fehérváron, így a Videotont választottam. Sosem bántam meg, hogy így döntöttem.
Tizenhét gól az első idényben
Azt sem, hogy nem lett a Fradi játékosa?
Nem bántam meg azt sem, mert ne felejtsük el, hogy akkor igazolták le a Szokolait, ott volt a keretben még Szabó Feri és persze Nyilasi is. Biztosan nem lett volna annyi lehetőségem, mint amennyit a Videotonban kaptam. Hozzá kell persze tennem, hogy Fehérváron is voltak vetélytársak, hiszen jó csapatba kerültem itt is.
Lantos Misi bácsi, az Aranycsapat egykori játékosa volt az edzőnk. A Májer–Szabó–Tieber támadótrió igen eredményes volt, és rám sem lehetett panasz, hiszen 17 gólt szereztem az első bajnoki idényemben. Ennek köszönhetően alapember lettem a csapatban. Nagyon jó edzőim voltak végig, Lantos Mihály mellett Verebes Józsefre és Kovács Ferencre is nagyon jó szívvel emlékszem vissza.
Bicikli helyett Zsiguli
A legnagyobb sikereket – például az emlékezetes UEFA Kupa-menetelést – Kovács Ferenccel érték el. Mi volt a titka a nemrégiben elhunyt kiváló trénernek?
Korrekt és diplomatikus ember volt, aki nemcsak szakmailag volt felkészült, de motiválni is nagyon jól tudott. „Biciklivel, meg Trabanttal jártok, itt az alkalom, hogy kicseréljétek Zsigulira” – mondta nekünk. Tekintélye volt, nem kapkodott, hagyott bennünket érvényesülni, játszani, érezhettük a bizalmát.
Duplán is büszkén tekinthet vissza a Videoton UEFA Kupa-menetelésére, hiszen nem csupán alapembere, de az első számú gólfelelőse is volt a Videotonnak az 1984/85-ös szezonban. Tizenegy kupameccsén hét gólt szerzett. Előzetesen milyen várakozásokkal tekintett a nemzetközi kupaszereplés elé?
Igazság szerint nem tudok Önnek erre semmi különlegest mondani, legfeljebb azt, hogy természetesen fel sem tételeztük, hogy döntőbe juthatunk.
Csapatszinten az volt a célunk, hogy helytálljunk és megmutassuk, hogy ott a helyünk a nemzetközi porondon, egyénileg pedig az tűztem ki célul magam elé, hogy a csapat minél jobb szereplését segíteni tudjam a góljaimmal. Arra aztán menet közben jöttünk rá, hogy nem érdemes túl messzire előre tekinteni, célravezetőbb, ha lépésről-lépésre igyekszünk egyre előrébb jutni.
Az ellenfelekről milyen emlékeket őriz?
Minden csapatról más emlékek maradtak meg bennem. A Dukla Prága elleni párharc, mint első párviadal, volt különleges. A PSG-ről utólag az él bennem, hogy érdekes módon rajtuk sikerült a legkönnyebben túllépni, holott a több francia Európa-bajnokkal, valamint az osztrák Niederbacherrel és a jugoszláv Susiccsal a soraikban rendkívüli játékerőt képviseltek.
Aligha túlzás, hogy a Partizan Belgrád elleni találkozó Szabó József legjobb meccse volt. Forrás: MLSZ TV Archív
Négy góljával kivégezte a Partizant
Aligha kétséges, hogy a hazai, Partizan elleni meccs a négy szerzett góljáról marad emlékezetes...
Ez valóban így van, nem minden nap szerez az ember négy gólt a nemzetközi kupaporondon. De a belgrádiak elleni két meccsben az is emlékezetes, hogy egyszerűen tanítani való játékot nyújtottunk idehaza.
Ha létezik olyan, hogy eszményi futball, akkor azon a meccsen azt megvalósítottuk, hiszen magabiztosan védekeztünk, a meccs nagy részében a területet is tudatosan átadtuk a Partizannak, miközben a kínálkozó lehetőségeinket kiváló hatásfokkal értékesítettük, és nem kaptunk gólt.
A visszavágó egyébként ennek ellenére is meleg lehetett volna, mert a Partizan egy pillanatra sem adta fel. Az előző fordulóban a Queens Park Rangers ellen 6–2-re kaptak ki az első meccsen Londonban, ám a visszavágón 4–0-ra bedarálták az angolokat és ők léptek tovább. Így hiába kaptak ki Székesfehérváron 5–0-ra, ellenünk is erős revánsvággyal és a továbbjutásba vetett hittel léptek pályára.
Hála Istennek, az első félidő végén, 2-0-s vezetésüknél kihagyták a kínálkozó helyzetüket. Ha az bemegy, gond is lehetett volna, ám kimaradt, ráadásul a második játékrészre feljavultunk, így biztosan léptünk tovább.
A Manchester elleni két meccs szintén egy álom megvalósulása volt, hiszen gyermekkoromtól fogva vágytam arra, hogy egy igazi angol futballszentélyben pályára léphessek. Az Old Traffordon erre módom is nyílt, jóllehet, magáról a kinti meccsről nem őrzök túl jó emlékeket, mert az egész sorozatban talán ott játszottunk a leggyengébben, és az 1–0-s vereség ránk nézve volt hízelgő. A visszavágón ugyanakkor ismét jól teljesítettünk. Kovács Feri bácsi előre figyelmeztetett bennünket, hogy a Manchester ugyanazt a játékát játssza majd, amit az Old Traffordon, így nekünk is ugyanolyan harcmodorral kell készülnünk. Így is lett, végig kellett brusztolni a 90 percet és a 30 perces hosszabbítást is.
Wittmann remek szabadrúgásával azonban kivívtuk a hosszabbítást, majd a 11-es párbajban kivertük a kiváló angol csapatot. Miután mobillelátókat is felszereltek, valamint még a reflektorokon is csüngtek a nézők, legalább 28-30 ezren szurkoltak nekünk, ami számomra a legemlékezetesebb hazai meccs volt a sorozatban.
Hírlik, hogy kifejezetten szurkoltak azért, hogy az elődöntőben a Zseljeznicsart sorsolják Önök mellé...
Igen, ez valóban így volt, de azt hiszem, ez érthető, hiszen a Real Madrid és az Internazionale volt még a választék. A Zseljo is ragyogó csapat volt persze, mert hát véletlenül nem lehet eljutni a legjobb négy közé egyetlen kupasorozatban sem. De mivel mi is ott voltunk, így nekünk sem volt félnivalónk.
A két meccs alapján érzésem szerint annak ellenére is megérdemelten jutottunk tovább, hogy a szerencsével sem álltunk hadilábon, és bizony a kinti visszavágón a vezetésük birtokában a jugók egy kicsit könnyelművé váltak. Nagyon jó csapatot győztünk le, nekem mégis komoly üröm vegyült a túláradó örömbe, ugyanis sárga lapot kaptam, ami automatikusan egymeccses eltiltást eredményezett.
Így éppen a döntő hazai meccsét kellett kihagynom.
A Népstadionban is döntőzhettek volna
Annak idején állítólag a Népstadion is felmerült, mint az UEFA Kupa döntő első felvonásának helyszíne. Ez valós történet, vagy csak városi legenda?
Abszolút valós, ugyanis a vezetőink megkérdezték tőlünk, hol akarunk játszani: Székesfehérváron, vagy vigyék be a meccset a Népstadionba? Ennek oka az volt, hogy olyan mértékű jegyigénylés érkezett, ami a Népstadiont is megtöltötte volna.
Mi, játékosok azonban ragaszkodtunk a valódi hazai pályánkhoz és a Sóstói Stadiont választottuk. A sárga lapjaim okán ott ültem a VIP-helyen, de szörnyen éreztem magam, mert a szívem a pályára húzott volna.
Ezt az egy meccset hagytam csak ki a sorozatból, mert a visszavágón már ismét játszottam.
A Real Madrid-Videoton UEFA Kupa-döntő visszavágója. Forrás: MLSZ TV Archív
Sőt, a győzelemmel végződő madridi meccsen be is talált, igaz, gólját érvénytelenítették...
Igen, sajnos így volt, pedig ma is azt vallom, hogy nem voltam lesen, érvényes gólt lőttem. Persze ma már nem bosszankodom ezen, sokkal inkább büszkélkedem azért, mert a hazai vereség után, a döntő második meccsén megmutattuk, hogy mi is tudunk focizni.
A célunk ez volt, bizonyítani, hogy megérdemelten jutottunk döntőbe. Azt hiszem, ez sikerült is. A győzelem, a madridi közönség felénk áradó szeretete, ünneplése, valamint a díjátadó ünnepség örök emléke pályafutásomnak!
Rendkívüli egyéni sikert is elért, hiszen az egész UEFA-sorozat gólkirályi címét is megszerezte. Mi volt a titka annak, hogy nem csupán a hazai bajnokságban, de a nemzetközi színtéren is eredményes tudott lenni?
Szerintem egy igazi, vérbeli csatár mindig érzi a kaput, és a zsigereiben hordozza annak képességét, hogy helyzetbe tudjon kerülni. Márpedig, ha a helyzetekig eljut valaki, akkor azok közül jó esetben képes értékesíteni is egy-kettőt. Máig a Videoton legeredményesebb játékosa vagyok, ami egyfelől nagy büszkeség, másfelől pedig azt is mutatja, hogy a fenti csatárerények bennem is ott szunnyadtak.
Ugyanakkor nincs az a tehetséges és gólerős csatár, aki a csapattársai nélkül boldogulni tudna. Ezért – bár talán a csatárerényeim is megvoltak – elsősorban a kiváló csapattársaimnak tudható be az, hogy a nemzetközi kupában is jól ment a góllövés. Mert nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyon jó volt az a csapat, amit az is mutat, hogy mindmáig összetartunk, tudunk egymásról és nagyon jó a viszonyunk.
A válogatottság ennyi idő után is komoly szívfájdalom
Pályafutását górcső alá véve, nekem nagyon hiányzik, hogy nem szerepelt a felnőtt válogatottban. Ön miként élte ezt meg?
Megmondom őszintén, hogy ez nagyon nagy szívfájdalmam nekem is. Még 1979-ben, Lakat Karcsi bácsinál egyszer kispados voltam, Kiss Laci és Burcsa Győző ott mutatkozott be a csapatban. Az én becserélésemre sajnos nem került sor, később pedig hiába lettem bajnoki gólkirály, vagy UEFA Kupa-gólkirály, nem kaptam meghívást.
Mezey György válogatottja persze akkoriban nagyon jól szerepelt, nem volt oka változtatni a csapatán, de nyilván hiányérzet maradt számomra az, hogy sosem léphettem pályára címeres mezben.
Vajon ma miért számít ritkaságnak idehaza az olyan gólérzékeny csatár, mint amilyen Ön volt?
Erre nagyon nehéz válaszolni. Ami biztos: egy csatár akkor igazi csatár, ha ott van a zsigereiben a gólszerzés. Ugyanakkor erre lehetetlen konkrét receptet mondani, mert ez vagy ott van valakinek az ösztöneiben, vagy nincs.
Ahhoz viszont, hogy ez kialakuljon, tulajdonképpen a labdával kell aludni, kelni, reggeltől-estig püfölni, rajongásig szeretve ezt a játékot. Enélkül nem megy, ha viszont ez megvan valakiben, és még tehetséges is, akkor lehet belőle valaki.
Jelenleg milyen kapcsolata van a futballal?
Visszavonulásom után sokáig edzősködtem, dolgoztam az utánpótlásban, sőt, Csongrádi Feri mellett a felnőtt csapat mellett is tevékenykedtem, később technikai vezető is voltam. Jelenleg már nem edzősködöm, nyugdíjas vagyok és emellett a Videoton Múzeumban dolgozom.
Elgondolkodna egy ajánlaton
Vállalna még edzői munkát, ha felkérést kapna?
Nehéz kérdés. Úgy tapasztalom, hogy manapság jóval kevesebb a türelem az edzők felé, mint korábban volt. Nagy terveim, álmaim már nincsenek, hiszen a realitás nem az, hogy 65 évesen kapkodjanak valaki után. Ennek ellenére, ha érkezne olyan ajánlat, amiben látszana a szakmai kihívás, biztosan megfontolnám, hogy belevágjak.
Mit szól egykori csapata jelenlegi szerepléséhez?
Csapatunknál 2007-ben új korszak kezdődött a tulajdonosváltással. A bajnoki címek, és a folyamatos dobogós eredmények mutatják, hogy új alapokra helyeződött a fehérvári futball. Ugyanakkor nem érzem szerencsésnek, hogy újabban már az ezüstérem is kudarcnak számít. Szerintem ezt nem így kellene felfogni. A Fradi előrébb tart jelenleg, ezt tisztán kell látni, nekünk az lenne a fontos, hogy a kupaindulás mindenképpen meglegyen.
Összességében, 65 évesen elégedett ember?
Igen! Hála Istennek, van két gyönyörű unokám, akikkel amikor csak módunkban áll, találkozunk. Ez ugye most kicsit nehezebb, de azért szerencsére nem kellett lemondanom róluk.
Egészségi állapotomra sincs okom panaszkodni, igaz, ehhez a térd- és csípőprotézis-műtétjeim is nagyon kellettek. Napi szinten biciklizem az otthoni kondibiciklimen, karban tartom magam, talán ennek is köszönhető, hogy jól érzem magam a bőrömben.
Vezető kép: Szabó József gólöröme Párizsban, a PSG elleni UEFA Kupa-mérkőzésen. Fotó: MTI/Wéber Lajos
