Bár a Szuperliga elvérzett, a futball jövője így is egyirányúnak tűnik (PS-elemzés!)
MTI: Florentino Perez a Real Madrid elnöke
Miután egyre több csapat jelenti be hivatalosan is a visszalépését, szép lassan kijelenthető, hogy a Labdarúgó Szuperliga – az eredetileg elképzelt formájában – még azelőtt megszűnik, hogy elkezdődött volna. Ennek csak örülni lehet; nem véletlen, hogy szurkolók, játékosok, edzők és klubvezetők egyöntetűen tiltakoztak az új küzdelemsorozat bevezetése ellen. Fontos azonban kiemelni, hogy a labdarúgás strukturális és morális értelemben így is kérdéses jövő előtt áll. Elemzésünkben erről kívánunk szólni.
Ahogyan a világ szinte összes, sporttal is foglalkozó médiafelülete, úgy portálunk is többször foglalkozott a héten a Szuperliga ötletével, annak esetleges hátrányaival, valamint azzal, hogy az alapítók milyen komoly ellentmondásokba ütköztek, amikor az új sorozat szükségessége mellett kívántak érvelni. Mivel a Szuperliga bevezetésének hírére minden korábbinál nagyobb tiltakozások mentek végbe a szurkolók körében, a nemzeti bajnokságok (pl. az angol Premier League) is hangot adtak felháborodásuknak, sőt, egyes klubszponzorok is bejelentették támogatásuk felfüggesztését, jó néhány alapító tag visszakozni kényszerült.
A felháborodás láttán visszalépett a lehetséges indulók kétharmada
Szinte egy időben tette közzé a Szuperligától történő visszalépését a hat angol induló, majd később az Atlético Madrid és az Internazionale is így tett. Ezzel négy fősre szűkült a lehetséges mezőny, s bár Florentino Pérez, a Szuperliga (és a Real Madrid) elnöke még meglebegtette, hogy további csapatok felvételéről zajlanak a tárgyalások, aligha kétséges, hogy ebből semmi érdemi nem sül már ki. Szinte kizártnak tartható, hogy bármelyik klub is megkockáztatná, hogy a nevét adja egy olyan kezdeményezéshez, amely a kontinens vezető egyesületeinek háza táján ilyen élénk tiltakozást váltott ki. Példa erre a BL-címvédő Bayern München közleménye, amelyből kitűnik: a német szupercsapat mereven elzárkózik még a gondolatától is, hogy Szuperliga-tag legyen.
Már két évtizede a pénz vette át az irányítást
Ezzel a kérdést akár le is lehetne zárni, nincs itt semmi látnivaló – mondhatnánk. Mondhatnánk, de akkor teljes joggal érne bennünket az a vád, hogy szemellenzőt viselünk. Ugyanis az a tény, hogy egyáltalán egy ekkora paláver kerekedett az európai klubfutballban, nem a semmiből jött, sőt!
Egy hosszan tartó, mondhatjuk, hogy sok tekintetben egészségtelen folyamat „szülte” meg a Szuperliga bejelentését. A folyamatok végén, az okok között elsősorban és mindenekelőtt a pénzt kell keresni.
Amikor az egykori, szép múltú Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) jogutódjaként a Bajnokok Ligája életre kelt, még nem volt olyan hihetetlen szakadék a kontinens klubfutballjában, mint ami manapság megfigyelhető. A Bajnokok Ligája 1992 nyarától történő bevezetése természetesen nem csupán névválasztás volt, de értelemszerűen a lebonyolítás terén is jelentős változásokat hozott magával. Ezek egy része sportszakmailag is érthető volt, hiszen az ekkor bevezetett csoportmérkőzésekkel minden, a csoportkörig eljutott csapat legalább hat mérkőzést vívhatott. Ez fokozta az izgalmakat, ráadásul az előzetesen esélytelennek gondolt csapatok is megvillanthatták oroszlánkörmeiket. Erre ragyogó példát szolgáltatott 1995 őszén a Ferencváros, amely többször is emlékezetes produktummal tudott előrukkolni a csoportkörben.
https://www.youtube.com/watch?v=56poNWkrsAU
Az egyik legnagyobb magyar BL-siker, a Grasshoppers-Ferencváros mérkőzés 1995-ből. Ilyen sikerekre egyre kevesebb remény lesz a jövőben. Forrás: YouTube
Nem szakmai, hanem anyagi okok miatt bővítettek
Ám már ekkor is komoly tényező volt a pénz, legalább olyan fontos, mint a sportszakmai szempontok. S hiába a sok szakmai indok és ál-indok, amögött már egyértelműen anyagi megfontolások álltak, hogy a mezőnyt szép lassan bővíteni kezdték. Az európai nagy klubok lobbiereje – és pénze (?) – lehetővé tette, hogy egyes csapatok lényegében örökös BL-résztvevőkké avanzsálhassanak. A legerősebb bajnokságokból mostanra három-négy csapat is állandó BL-kvótát kap, ami azt jelenti, hogy jó néhány gigaklubnak a saját hazája pontvadászatában nemhogy bajnoknak nem szükséges lennie (pedig ugye Bajnokok Ligája a sorozat hivatalos megnevezése...), de még dobogósnak sem! A bajnoki negyedik helyezés is automatikus BL-részvételt ér.
Az rendben van, hogy az angol Premier League, a spanyol La Liga vagy a német Bundesliga erősségét nem lehet összevetni a magyar, a finn vagy a lett bajnokságéval. Ám akkor is messze jár az igazságosságtól, hogy amíg a Premier League negyedik helyezettje is atombiztos BL-résztvevő, addig a magyar, a finn vagy a lett bajnok három vagy négy selejtezőkörön kényszerül átverekedni magát, ha helyet szeretne kapni a „nagyok” asztalánál.
Az érv persze ilyenkor mindig az, hogy a Skonto Riga, a HJK Helsinki vagy a Ferencváros meccsét lényegesen kevesebben nézik meg, mint amikor a Barcelona, a Bayern München vagy a Chelsea lép pályára, ám a valóságban itt is a pénzügyi mozgatórugókat kell keresni. Egész egyszerűen arról van szó, hogy egy Barcelona–Chelsea vagy egy Real Madrid–Bayern München párharc közvetítési jogáért és hirdetési felületeiért összehasonlíthatatlanul nagyobb pénzösszeg gombolható le a lehetséges befektetőktől, hirdetőktől, mint egy Molde–Maribor, HJK Helsinki–Nyeftcsi Baku vagy a Ventspils–Zimbru Kisinyov „rangadók” esetében.
Kétségtelen tény, hogy a gigászok csatái többnyire sportszakmai szempontból is színvonalasabb csatákat hoznak, mint a kisebb csapatok meccsei, azon egyszerű oknál fogva, hogy a jobb és képzettebb játékosok magától értetődően jobb és színvonalasabb párharcot tudnak vívni. De ideális esetben semmilyen sportszakmai érv nem szólhatna amellett, hogy olyan rendszert, olyan versenykiírást alkossunk, amely egyre mélyülő szakadékot hoz létre az európai klubfutball résztvevői között.
A trendek így sem változnak
Márpedig most ez a helyzet, ugyanis a Bajnokok Ligája is sok tekintetben ilyen, és sokszoros hatványon ilyen lett volna az Európai Szuperliga, amennyiben az alapítók eredetileg közzétett szándéka szerint megvalósult volna. Az, hogy ez nem következett be, természetesen nagyon jó, hiszen beláthatatlan következményekkel járt volna már rövid távon is.
Azonban az, hogy most a Szuperliga kezdeményezése nem vált valóra, még nem jelenti azt, hogy a nagycsapatok a saját érdekük érvényesítéséről lemondjanak. Más formában, más módon, de ez a folyamat így is menni fog a maga útján. Ugyanis a pénz, a rendszerben lévő tőke növelése mindkét félnek – a most nagyon látványosan, fenyegetésekkel is tarkítva egymásnak feszülő nagycsapatoknak és a nemzetközi labdarúgó-szövetségeknek (FIFA, UEFA) – egyaránt érdeke.
Ez alapján alighanem azt is kijelenthetjük, hogy részben talán szándékos is volt a mostani erőfitogtatás, amely egyfajta erőfelmérőként is szolgált. Bár a szövetségek most erősebbnek bizonyultak néhány nagyobb klub kezdeményezésével szemben, a trendek alapvetően nem fognak változni.
Ezt mutatja a Bajnokok Ligája tervezett átalakítása is, amellyel az UEFA megint csak elsősorban a nagycsapatokon segít. Más kérdés, hogy a gigaklubok hamarabb bekövetkező és még inkább az ő érdekeiket néző változtatásokért lobbiztak, és a mostani nagy erőfitogtatás részben azért is történt meg, mert az UEFA mégsem volt hajlandó mindent és azonnal a klubóriások aktuális érdekei szerint alakítani. Ettől függetlenül a fő mozgatórugó továbbra is – sőt, talán minden korábbinál jobban – a pénz lesz.
A kisebbeknek ezután sem igen osztanak lapot
Ez pedig egyet jelent azzal, hogy a kisebb lehetőségű országok klubjainak – köztük a mindenkori magyar bajnoknak – továbbra is a komoly bravúr kategóriáját fogja majd jelenteni a Bajnokok Ligájába kerülés, amelyhez sok akadályon keresztül vezet csak út. Vagyis a mostanra már szinte áthidalhatatlan méretű szakadék, amely az óriások és a többiek között húzódik, semmiképpen sem csökken, inkább csak nő majd a jövőben, ugyanis – ahogyan ez lassan két évtizede érzékelhető – az anyagi lehetőségek közötti különbség tovább nő az elithez tartozó klubok, valamint a többi csapat között.
Mindez alapvető kihatással lesz majd a szakmára, ugyanis behatárolja egy-egy csapat lehetőségeit. Ennek eredménye az lesz, hogy már a kiinduláskor olyan különbség lesz egy-egy kupasorozat résztvevői között, amelyet a pályán egyáltalán nem, vagy csak ritka, kivételes esetekben, komoly bravúrok bemutatásával lehet majd eltüntetni. Következésképpen a nagy kupasorozatok főtáblái még inkább a nagyok terepei lesznek – pőrébben fogalmazva: a pénztár előtt rendszerint ugyanazokat láthatjuk majd tülekedni.
A nemzetközi csúcsfutball – a Szuperliga ötletének elvérzése ellenére is – folytatja azt az útját, amelynek középpontjában a pénz áll, annak kevés előnyével és annál több hátrányával együtt. Nekünk pedig egyre inkább meg kell barátkozni azzal, hogy epizódszerephez jutunk csupán a legnagyobbak játszóterén.
