Pesti Srácok

Hiába a párizsi győzelem, kiesett a címvédő a BL-ből - PSG-Bayern München 0-1

null

Bár a győzelmet megszerezte, kiesett a Bajnokok Ligájából a címvédő Bayern München. A BL-negyeddöntő mai visszavágóján jóval több helyzetet kidolgozó, a meccs jelentős részében veszélyesebben játszó PSG viszont készülhet az elődöntőre, ahol a Dortmund-Manchester City párharc győztesével mérkőzik majd.

Hiába, hogy a PSG-ben is hemzsegnek a klasszisok, a Bayernből pedig sérülés miatt hiányzott Lewandowski, mégis meglepetés volt, hogy a múlt heti „odavágón” a párizsiak legyőzték a címvédőt. Emiatt azonban igen izgalmas és jó visszavágóra volt kilátás, mert a Bayernnek két góllal kellett győznie a továbbjutásért, miközben – éppen a Bayern félelmetes támadójátéka miatt – a PSG sem adhatta fel a góllövést.

Az első percektől fogva kezdeményezően lépett fel a német együttes, helyzeteket is ki tudott alakítani, de Keylor Navas rendre a helyén volt. Az is igaz, hogy ajtó-ablak helyzet azért nem alakult ki a párizsi kapu előtt. Bő negyedóra után változott a játék képe. A Bayern továbbra is próbálkozott, ám a PSG egyre veszélyesebben támadott.

Párizs, 2021. április 13.
Neymar, a Paris Saint-Germain játékosa a földön a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntõjében játszott Paris Saint-Germain - Bayern München visszavágó mérkõzésen Párizsban 2021. április 13-án.
MTI/AP/Francois Mori
PestiSracok facebook image

Neymar, Neymar és Neymar

A sokat – és sokszor nem is alaptalanul – bírált Neymar, valamint Mbappé minden megmozdulása veszélyeket hordozott magában. Neymar egyszer Neuerbe bombázott, azután kis híján kiharcolt egy büntetőt – kölcsönös volt az adok-kapok, így is, úgy is ítélhetett volna a bíró – majd három(!) kapufát is lőtt, amelyek közül bármelyik gól érdemelt volna. Kicsi szerencsével eldönthette volna a továbbjutás kérdését a párizsi csapat, sőt, Neymar maga.

A kihagyott helyzetek után Chuopo-Moting büntetett

Ám a futball örök törvénye ismét érvényre jutott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: a 39. percben a Bayern szerzett vezetést és zárkózott fel összesítésben. Szép támadás végén Alaba lövését még védte Navas, a kipattannót azonban az első meccsen is fontos gólt szerző Eric Chuopo-Moting a párizsi hálóba bólintotta (0-1), így az első félidő végén egy gólt ledolgozott a hátrányából a bajor alakulat. Mi, semleges szemlélők pedig elégedetten csettinthettünk: az idei BL-kiírás egyik legjobb félidőjét produkálta a két csapat, szenzációsan játszottak.

Csere nélkül folytatták

Látva az első félidő parádés játékát, érthető módon egyik tréner sem látott okot arra, hogy a szünetben változtasson csapata felállásán, és a játék is ott folytatódott, ahol az első játékrész végén abbamaradt. Előbb Neymar előtt adódott egy újabb gólhelyzet - éppen csak, hogy lekésett a középre játszott labdáról -, majd a Bayern veszélyeztetett. Ám ez a lehetőség is kimaradt.

Miközben az idő telt - és ez a PSG-nek kedvezett, hiszen az idegenben lőtt több góllal még mindig a párizsiak álltak továbbjutásra - a Bayern mezőnyfölénybe került, igaz, a hazai megugrások rendre veszélyt hordoztak magukban. Elsőként a hazaiak cseréltek, Diallo helyett Bakker érkezett. A 71. percben a vendégek trénere, Hansi Flick is frissített csapatán, Davies helyett Musiala lépett pályára, majd kisvártatva Pochettino is cserélt még egyet: Draxlert Kean váltotta.

Párizsi német (Julian Draxler) a német védők gyűrűjében. Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon
Párizsi német (Julian Draxler) a német védők gyűrűjében. Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Mbappé lesgólig, Sané lövőhelyzetig, a PSG pedig a legjobb négy közé jutott

Már belül jártunk az utolsó negyedórán, amikor Mbappé lépett ki egy indítással, ám hiába vágta elemi erővel a léc alá a labdát, les címén érvénytelenítették a találatát. Pár perc múlva Sané játszotta tisztára magát, keresztbe lőtt labdája azonban lövésnek pontatlan, beadásnak pedig erős volt, így ebből sem született gól. A hajrára Chuopo-Motingot váltotta Javi Martinez a vendégeknél, Di Mariát pedig Herrera a hazaiaknál. A vendégek nyomtak, támadtak, még a hosszabbításban is akadt lehetőségük, ám mégis az időnként kontrát indító PSG dolgozott ki veszélyesebb helyzeteket.

Összességében, a két meccsen látottak alapján a PSG megérdemelten verte ki a BL-címvédőt, mert annak otthonában három gólt rúgva tudott nyerni, s bár a hazai meccsen kikapott, helyzetei alapján itt is rászolgált volna a győzelemre. Mauricio Pochettino első komoly skalpját gyűjtötte be a PSG trénereként, és a párizsiak a holnapi Borussia Dortmund-Manchester City párharc továbbjutójával mérkőzhetnek majd a BL-döntőért.

Vezető kép: MTI/EPA/Ian Langsdon

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.