Pesti Srácok

Megint nem sikerült a bajnokavatás - Ferencváros-Kisvárda 0-0 – Az Újpest ellen nyílik esély az ünneplésre

null

A Fradi csapata nem találta ma az ellenszert a Supka Attila által felkészített Kisvárda ellen. A mérkőzés olykor lassabb tempójú volt és nem kis meglepetésre az igazán nagy helyzeteket folyamatosan a hazai pályán játszó csapat alakította ki. Szerhij Rebrov megpróbálta felgyorsítani a Ferencváros játékát a cserékkel, de nem járt sikerrel, így a bajnokavatás elmaradt, illetve jövő hétre tolódik, amikor a Groupama Arénában az Újpest lesz az ellenfél.

Óriási lehetőség előtt állt a múlt héten a Fradi, hiszen hazai pályán ünnepelhette volna 32. bajnoki címét, ám a Puskás ellen mindössze egy döntetlenre futotta. Ezen a héten ugyanúgy állt a zászló és a Kisvárda ellen idegenben lehetett volna meg a hőn áhított címvédés, amire minden esély megvolt, hiszen általában jól teljesít a szabolcsi pályán az FTC. A budapesti csapat ukrán trénere több helyen is változtatott a kezdő tizenegyet tekintve. A kapuban nagy meglepetésre ezúttal nem Dibusz kezdett, hanem Bogdán, akinek ez volt az első mérkőzése az NB1-ben, amelyen rögtön bajnok is lehetett volna. Henry Wingo szintén helyet kapott a kezdőben, míg Botka és Lovrencsics nem.

– nyilatkozta a találkozó előtt Szerhij Rebrov vezetőedző.

PestiSracok facebook image
Bogdán Ádám a Fradi kapusa megérdemelte a bizalmat, remekül védett a Kisvárda ellen. Fotó: FTCHivatalos Facebook

Keleti ünnepek

Amikor a Fradi idegen pályán ünnepel bajnoki címet, az általában Magyarország keleti részén történik: korábban Miskolcon és Debrecenben is volt már bajnokavatás. Kisvárdán erre ugyanúgy megvan az esély, hiszen a hétközi Magyar Kupa-meccshez képest gyengült Supka Attila kezdőcsapata.

A találkozó első perceit a Fradi uralta, de ez nem azt jelenti, hogy Bogdánnak ne lett volna dolga, hiszen már az ötödik percben letesztelték, hogy milyen formában van. A tizedik percben megérkezett az első vendégszöglet, amit Uzuni végzett el, de Dombó kapus szépen érkezett a labdára. Jól kezdett a bajnokesélyes, de talán a feladat súlya miatt több volt a pontatlanság a szokottnál. Az első negyedóra lezártáig nem sokat változott a meccs képe, talán a találkozó üteme lehetett volna gyorsabb, de a tizenhetedik percben egy harmincról indított kisvárdai lövés megtörte a csendet, Bogdán azonban simán védeni tudott.

A félidő derekán járva még nem volt látható, hogy bármiféle fogást is találna a Ferencváros a Kisvárda védelmén, sőt, a hazaiak ekkorra már három alkalommal is eltalálták a kaput. A huszonhetedik percben pedig negyedik alkalommal volt szükség Bogdánra.

Aissa Laidouni, a Ferencvárosi TC (b) és Lazar Zlicic, a Kisvárda Master Good játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott mérkőzésen a kisvárdai Várkerti Stadionban 2021. április 17-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Két perccel később Sigér indította el a mai Fradi-akciókat, de kiválónak tűnő lövése kipattant a védelemről. Érdekes módon a továbbiakban újfent inkább a Kisvárda játéka volt tetszetős, Zlicic kreatívan játszott, de kapura nem voltak igazán veszélyesek. A harmincnyolcadik percben Melnyik lövését kellett bravúrral hárítania a Fradi kapusának – mivel ez Bogdán sokadik védése volt, elmondhatjuk, hogy remekül helyettesíti Dibusz Dénest.

A negyvenkettedik percben egy érdekes cserét is láthattunk: Himicset kellett lehoznia Supkának, mivel a fiatal játékos egy sárga lapos figyelmeztetést követően is durván szabálytalankodott – piros nem járt érte, de a tréner döntése értelmében szinte ugyanúgy el kellett hagynia a pályát. Érthető jelenet volt, hiszen tíz emberrel a Fradi ellen szinte semmi esély pontot vagy pontokat rabolni. Más érdemleges nem történt az első játékrészben, úgyhogy az ünnepi hangulat egyelőre tolódott.

Rebrov cserével kezd

A Fradi trénere úgy érezhette, hogy nagyon nincsen rendben a támadás, így Sigér helyére a félidei szünetben Tokmac érkezett. A negyvenkilencedik percben helyzetbe is került, de keresztlövése elkerülte a kaput. Az ötvenkettedik percben pedig egy kesze-kusza akciót követően betalált a hálóba a Kisvárda csapata, de Jelena gólját nem adták meg szabálytalanság miatt. Érdekes módon hiába keverte meg Rebrov a lapokat, továbbra is nagyon masszív volt az ellenfél védelme, így a hatalmas Fradi-támadások még várattak magukra. Azonban a hazai csapat a hatvanadik percet követően is megdolgoztatta Bogdán kapust, aki rendre jól teljesített.

Dombó Dávid, a Kisvárda Master Good kapusa (k) és csapattársa, Anton Kravcsenko (b), valamint Myrto Uzuni, a Ferencvárosi TC játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott mérkőzésen a kisvárdai Várkerti Stadionban 2021. április 17-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A meccs következő szakaszában Supka mester ismét cserélt és két brazil játékost állított be a Fradi elleni harc utolsó huszonöt percére. A vendégcsapat pedig továbbra is próbálta felépíteni támadásait, de a védelem egyelőre nem engedett területet a fővárosiaknak. Ráadásul a hetvenedik percben ismét Bogdán kapusnak kellett megmutatnia tudását, aki egyelőre a csapata legjobbjaként őrizte a hálót. A hetvenötödik percben Zubkovot Robert Mak váltotta, de Isael és Civic is a pályára került, ami egy hármas cserét jelent a lefújás előtt negyed órával.

A hetvenkilencedik percben Civic már észre is vetette magát egy remek beadással, de Dombó kapus szemfülesen érkezett a labdára és nem lett belőle nagyobb helyzet. A meccs utolsó szakaszában, ahogy sejteni lehetett, aktívabb lett a Fradi: a nyolcvankettedik percben Tomkac újra lövéssel próbálkozott, de ezúttal gyengére sikeredett. Mindenesetre egyre többet volt a Fradinál a labda, érezhetően felpörgették a cserék a csapatot. Azonban a meccs hajrászakaszában azon kívül, hogy sokat próbálkozott a Fradi, komoly gondot nem okozott a Kisvárda kapuja előtt. Így Rebrov mester egész biztos, hogy nem az ukrán határhoz legközelebbi NB1-es pályán ünnepli harmadik bajnoki címét, hanem ismételten nagyobb az esély a pezsgőbontásra az Üllői úton. Ez pedig azért is lehet nagyon érdekes és értékes ünnep, mert az Újpest lesz április huszadikán a Ferencváros ellenfele.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.