Pesti Srácok

Lőrincz Tamás negyedszer is birkózó Európa-bajnok lett

Lőrincz Tamás negyedszer is birkózó Európa-bajnok lett

Idáig három biztos érmet szereztek a magyar birkózók a varsói Európa-bajnokságon. Sastin Marianna ezüstéremmel zárta a pénteki döntőt, míg a BVSC klasszisa, Kiss Balázs 97 kg-ban vasárnap küzdhet az aranyért. Lőrincz Tamás ma nagyszerűen szerepelt, hiszen magabiztos birkózással győzte le török riválisát, így a Honvéd olimpiai ezüstérmes versenyzője negyedszer is Európa-bajnoki címet szerzett, ezúttal 77 kg-ban.

Sastin Marianna a hazai női birkózás legnagyobb alakja, hiszen egyetlen világbajnoka a szakágnak. Temérdek érmet szerzett már, rengeteg nemzetközi versenyen indult és képviselte Magyarországot, ennek köszönhetően hatalmas a tapasztalata. Persze akkora azért nincsen, hogy mindenfajta selejtező nélkül azonnal döntőt birkózzon és nyerjen, pedig erre lett volna szüksége ahhoz, hogy Európa-bajnok legyen.

Mérkőzés nélkül a döntőben

Történt ugyanis, hogy két ellenfele sem állt ki ellene sérülés és hiányzás miatt, és meccs nélkül került a fináléba, ahol ukrán ellenfele várta. Irina Koliagyenko azonban végig jól tartotta a gyorsan megszerzett előnyt és pontokat, végül 4-1-es győzelemmel hozta Mariann ellen a döntőt, így a magyar birkózó ezüstéremmel zárt. Ettől függetlenül meg kell emelni a kalapot előtte is, reményeink szerint az olimpián is kijárhat egy dobogó.

PestiSracok facebook image
Az ezüstérmes Sastin Marianna, az aranyérmes ukrán Irina Koliagyenko, valamint a bronzérmes lengyel Katarzyna Madrowska és fehérorosz Veranika Ivanova (b-j) a varsói birkózó Európa-bajnokság női 62 kilogrammos súlycsoportjának eredményhirdetésén 2021. április 23-án.
MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

38 évesen a fináléban

Kiss Balázst az EB előtt még itthon a válogatón nagyon megizzasztotta két fiatal titán, sőt egyikük le is győzte a több mérkőzésből álló sorozatban, ennek ellenére Sike András szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a rutinos birkózó képviselheti országunkat. Úgy tűnik remek választás volt a BVSC harmincnyolc éves klasszisa, aki korábban már világbajnoki aranyat is szerzett, mert bejutott a döntőbe, így már biztosan érmes. Kiss vasárnap vívja a döntőt miután legyőzte a fehérorosz Sztadubot. Holnap a fináléban az oroszok világbajnoka, Jevlojev várja a szőnyegen.

Lőrincz 13. érmét nyerte világversenyen

Fantasztikus formában versenyzett végig az EB-n a harmincnégy éves Lőrincz Tamás, aki a Honvéd olimpiai ezüstérmes birkózója. Négy komoly mérkőzésen kellett győzelemmel továbblépni ahhoz, hogy egy nap pihenőt követően döntőt birkózhasson. Román, horvát, belorusz és német ellenfelekkel birkózott pénteken a 77-kg-os magyar birkózó. Elődöntős meccsét a német Widmayer ellen birkózta, ahol többek között egy gyönyörű válldobást is sikerült elindítani végül a találkozót 5-0-ra nyerte Lőrincz. A döntőben a mai este a török U23-as Európa-bajnok, Yunur Emre Basar várta.

A mérkőzést a magyar birkózó kezdte jobban és már fél perc után megintették a török versenyzőt, ebből jött a parter helyzet, amiből kétpontos akciót tudott indítani és még egy plusz pont is járt az ellenfél passzivitása miatt. Ezzel kialakult a három-nullás előny az első menetben.

A következő felvonás is Lőrincz aktívabb birkózásával kezdődött és újra megintették Basart a menet elején, amiért járt az egy pont. Ilyenkor újra lentről kérhette a meccs folytatását Lőrincz, és ebből a szituációból egy hatalmas, nagy ívű 4 pontos emelést indított és technikai tus győzelem lett a vége. Lőrincz így az olimpia előtt begyűjtötte negyedik Európa-bajnoki címét.

Fotó: MTI/Illyés Tibor (archív)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?