Pesti Srácok

Már töredezik a labdarúgók európai Szuperligája

null

Napról napra változik a hangulat a Szuperliga körül, a téma folyamatosan foglalkoztatja a médiát, hiszen az angol klubok biztos kivonulásával elkezdett töredezni az ESL. A Juventus alelnöke úgy nyilatkozott, hiába dobta be a törülközőt több csapat, ők bizony vérszerződést kötöttek és mennek tovább, míg a szervezet és a Real Madrid elnöke már óvatosabban fogalmazott: szerinte át kell gondolni a következő lépéseket.

Továbbra is forr a hangulat a labdarúgók Szuperligája körül, hiszen az angol csapatok hivatalosan is bejelentették, hogy nem indulnak. Így tett az olasz Internazionale is, így már csak spanyol klubok, valamint az AC Milan, Juventus olasz duó tagja a frissen megalakult Szuperligának. Azt még mindig nem lehet tudni, hogy ez az egész csak egy üzleti blöff -e az UEFA felé a több pénz reményében, vagy valóban egy életképes gondolat. Mindenesetre tegnap óta sok minden megváltozott. Először is az UEFA körül befektetők jelentek meg és ez több pénzzel is jár. Vélhetően az angolok ezért maradnak a már megszokott versenyrendszereknél. Másfelől így már maga a Szuperliga nem olyan nagy buli. Sem a csapatoknak, sem a nézőknek, hiszen a Bayern München, PSG, Inter és az angolok hat nagy csapata nélkül ez már maximum extraliga, szupernek semmiképpen sem nevezhető. Ettől független vannak olyan csapatok és klubvezetők, akik kitartanak. Ilyen a Juventus elnöke, aki szerint vérszerződést kötöttek és kitartanak, valamint megjelent egy Szuperliga-közlemény is, ami így szól:

Erre szokták azt írni: bármit is mondanak, ez már nem ugyanaz. Egyelőre pusztán azt látjuk, hogy vannak olyan futballcsapatok, ahol sikerült több pénzt kiharcolni az UEFA-tól és jól tárgyaltak, és vannak olyanok, akiknek ez még hátravan. Sok szakértő szerint a több nagy hiányzó ellenére még beindulhat a Szuperliga, azonban itt meg kell jegyezni: ha a FIFA és az UEFA olyan szankciókat hoz, ami a részvétel esetén eltiltaná a játékosokat az egyéb szereplésektől, cseppet sem biztos, hogy beindul ez a még életre sem kelt sorozat.

PestiSracok facebook image

Fotó: European Super League

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.