Pesti Srácok

Hosszú Katinka bronzérmet nyert 200 méter vegyesen, ezzel ő lett minden idők legeredményesebb női úszója

Hosszú Katinka bronzérmet nyert 200 méter vegyesen, ezzel ő lett minden idők legeredményesebb női úszója

Hosszú Katinka bronzérmet nyert 200 méter vegyesen szombaton a budapesti úszó Európa-bajnokságon. A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis 2:10.12 perces idővel csapott célba, és sorozatban öt Eb-győzelem után nem állhat a dobogó tetejére ebben a számban. A 32 éves Hosszú így is történelmet írt, ugyanis 24. Eb-érmét nyerte, ezzel a svéd Sarah Sjöströmöt megelőzve minden idők legeredményesebb női úszójává lépett elő. Milák Kristóf a legjobb, Szabó Szebasztián pedig a hatodik idővel jutott döntőbe 100 méter pillangón szombaton a budapesti úszó Európa-bajnokságon.

A 200 méteren a Duna Arénában minden idők második legjobb eredményével győztes, abban a számban világcsúcstartó Milák a százas előfutamban "csak" beállította az Európa-bajnoki csúcsot, az elődöntőben viszont annak ellenére is megjavította két századmásodperccel, hogy borzalmasan jött ki neki a fal a végén. Érdekesség, hogy a Honvéd 21 éves klasszisa ugyanebben a medencében a 2017-es világbajnokságon ugyanezzel az időeredménnyel (50.62 másodperc) lett második.

– nyilatkozta az M4 Sportnak Milák. Telegdy Ádám ötödik lett 200 méter háton szombaton a budapesti úszó Európa-bajnokságon. A magyar versenyző 1:56.67 perces idővel csapott célba. A 2019-es világbajnokságon hetedik Telegdy fő számában egyéni legjobbját (1:56.34) megjavítva, 1:56.17 perces idővel a harmadik helyen jutott a szombati fináléba. A döntőben Telegdy szinte végig az ötödik helyen haladt és ugyan megpróbált hajrázni, némiképp elfáradt, így nem tudott beleszólni az éremcsatába. Az aranyérem az orosz Jevgenyij Rilov nyakába került.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.