Pesti Srácok

Monacói Nagydíj – Verstappen győzött, és az összetettben is vezet

Monacói Nagydíj – Verstappen győzött, és az összetettben is vezet

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Formula–1-es Monacói Nagydíjat vasárnap, ezzel az összetettben is átvette a vezetést a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamiltontól, aki hetedikként ért célba Monte-Carlóban.

A 23 éves Verstappennek ez az idei második és pályafutása 12. futamgyőzelme, a világbajnoki pontversenyben pedig négy ponttal vezet Hamilton előtt. A holland versenyzőnek ez volt a hatodik monacói versenye, és először tudott győzni a hercegségben. Verstappen mögött Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája lett a második Monte-Carlóban, míg a dobogó alsó fokára a McLarent vezető brit Lando Norris állhatott fel.

A verseny előtt röviddel derült ki, hogy a pole pozíciót szombaton megszerző Charles Leclerc (Ferrari) műszaki hiba miatt nem tud rajthoz állni, így a legkedvezőbb helyzetből a második helyről startoló Verstappen várta a piros lámpák kialvását. A rajtot Verstappen jól kapta el, az élen maradt, mögé Valtteri Bottas (Mercedes) és Sainz sorolt be, míg az időmérőn hetedikként záró Hamilton – Leclerc kiesése miatt – hatodikként haladt.

Harminc körön át nem történt semmilyen változás az élmezőnyben, a korlátozott számban jelen lévő közönség csupán "vonatozást" látott a pályán, amelyen híresen nehéz előzni. A kerékcserék sorát a 30. körben Hamilton kezdte meg, egy körrel később viszont csapattársa, Bottas pórul járt a kiállásakor, a Mercedes jobb első kerekét ugyanis nem tudták leszedni a szerelők, így a finn versenyzőnek fel kellett adnia a futamot. A két Mercedes után a többiek is friss abroncsokat kaptak, a sorrend ezek nyomán némiképp megváltozott, az élen száguldó Verstappen mögött Sainz és Norris következett a második és harmadik helyen, Hamilton pedig hetedik volt. A brit címvédő körökön keresztül azt kifogásolta a csapatrádión, hogy rossz időpontban hívták ki a boxba, és ezért nem tudott javítani a helyezésén a kerékcserék ideje alatt.

PestiSracok facebook image

A folytatásban Verstappen magabiztosan őrizte az első helyet és megérdemelten győzött, Sainz pedig gond nélkül hozta be a célba másodikként a Ferrarit, így F1-es pályafutása során harmadszor állhatott dobogóra. Norrist a hajrában megközelítette Sergio Pérez (Red Bull), de a McLaren brit versenyzője megvédte pozícióját, és F1-es karrierjének harmadik dobogós helyezését szerezte meg. Hamilton a futam korábbi szakaszában egy extra kerékcserét is végre tudott hajtani, ennek köszönhetően meg tudta futni a leggyorsabb kört, ezért megkapta a plusz egy világbajnoki pontot. A monacói GP-t Serena Williams 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszező intette le. A vb két hét múlva Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Getty/Lars Baron

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.