Pesti Srácok

Az angolok egyre jobban rákapcsolnak, ahogy közeleg az Eb vége

null

Egyetlen meccsen annyi gólt lőtt Anglia, mint az eddigi négy Eb-meccsén. A nagyon takarékosan, de egyúttal magabiztosan menetelő csapat a csoportban 2:0-s gólaránnyal hét pontot szerzett, majd ugyanezt már egy meccsen megcsinálta a németek elleni nyolcaddöntőn, a sérülésekkel sújtott, elfáradt Ukrajnát pedig most egy lehengerlő 4:0-val küldte haza. És Pickford hálója még mindig érintetlen!

Esélyeshez méltón, az angolok az első pillanattól támadásokkal nyomasztották ellenfelüket, amit csakhamar siker is koronázott. Igazi Harry Kane-es góllal szereztek vezetést: az angolok csatára egy indítás után közelről kapura kotorta a labdát, az pedig az ukrán hálóőr vállán megcsúszva pattant a kapuba. A 2018-as világbajnokság gólkirálya a csoportkörben eredménytelen volt, viszont a nyolcaddöntő után most a negyeddöntőben is betalált. A gól fejbe kólintotta az ukránokat, akik támadásba lendültek. Többször az angol védelem blokkolt, bő negyedóra után pedig Jaremcsuk megpróbálta meglőni harmadik Eb-gólját, szépen tört kapura a védője mellett, de Pickford kipaskolta a rövid alsóra megküldött lövését.

Ezután leült a meccs, az angolok birtokolták a labdát, az ukránok gyors kontrákban bíztak. A 33. percben röviden szabadított fel Krivcov, erre Rice csapott le, lövését azért védte nehezen Buscsan, mert az ellenkező irányba indult. Ukrán igyekezet közben megint az angolok voltak veszélyesebbek, Sterling ügyes passza után Shaw adott be, Sancho viszont a tizenhatos előteréből a kapusba vágta. A félidő utolsó percében felcsillant az ukrán remény, Zincsenko beadását kifejelték az angolok, Saparenko azonban birtokba vette a játékszert, nagy erővel célba vette a bal alsó sarkot, a lövés ígéretesen indult, de aztán kifelé csavarodva, jócskán a kapu mellett hagyta el a pályát.

A második félidőt még az elsőnél is jobban kezdték az angolok, Shaw beívelt szabadrúgására tökéletesen érkezett Maguire, és a védő mögül kibújva, nagy erővel fejelt a hosszú sarokba. Kicsit később el is döntötték a továbbjutás ügyét, Sterling lazán, sarokkal hozta játékba Shaw-t, aki a pár perccel korábbi szabadrúgásához hasonlóan ezt is remekül adta be, erre a lazán őrzött Kane érkezett középen, és Buscsan lábai között fejelt a hálóba. Nagyon működik a bal oldalon a Sterling–Shaw gépezet, erre érdemes lesz figyelnünk ellenük a szeptemberi vb-selejtezőnkön is. A 62. percben egy ukrán védőtől kapott véletlen passzt Kane, amit kapásból kapura szúrt, ám az ekkor már kétgólos angol támadó legszebb megmozdulását kitolta Buscsan, ám a szöglet után fejelő Hendersonnal szemben ismét tehetetlen volt. A meccset lélekben már elengedő ukránok közül senki sem ugrott fel fejelni, így tovább nőtt a gólkülönbség.

PestiSracok facebook image
Shaw beadásaiban mindig benne volt a gólpassz esélye. Fotó: MTI/AP/EPA/Ettore Ferrari

Formaság volt a hátralévő idő, Southgate érthető módon elégedett volt az eredménnyel, és elkezdte pihenőre küldeni a kulcsembereit. A 0:2-nél még nekikeseredett, reményvesztett ukránok immár tét nélkül mehettek előre a becsületgólért. Makarenko távolról bikázott kapura, amit Pickford kiütött, ezen felül csak blokkolt lövésig, hatástalanított beadásig jutottak el Sevcsenko fiai. Az angolok pedig angolosan, fejesgólokkal mennek az elődöntőbe.

Maguire nyitotta a fejesgólok sorát. Fotó: MTI/EPA/Ettore Ferrari

UKRAJNA–ANGLIA 0:4 (0:1) Róma, Stadio Olimpico gólszerző: Kane (4., 50.), Maguire (46.), Henderson (63.)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.