Bejött a hazai pálya: könnyű síppal befújt büntetővel végül le tudta győzni Anglia a hatalmasat küzdő dán csapatot
Erről a mérkőzésről két dologra fog emlékezni az a szurkoló, aki nem kimondottan Angliának szurkolt. Egy: Dánia hatalmasat küzdött, játszott és egyenrangú ellenfél volt a Wembley-ben. Kettő: a mérkőzés döntetlenre állt egészen addig, amíg Sterling úgy nem gondolta, kiharcol egy büntetőt. Megtette, befújták, Anglia 2–1-re nyert és ott van az Európa-bajnokság döntőjében.
Ha valamelyik futballnemzetnek, úgy Angliának van érzéke a tragédiákhoz. Bár az egész játékot ők találták ki, az elmúlt évtizedek – nagyjából '66 óta – már arról szóltak, mikor hasalnak el. Sokan tornáról-tornára előre ünnepelték az angol csodacsapatot, amely aztán sohasem vitte semmire. Ez változott meg a legutóbbi vb-re, ahol a legjobb négy közé jutottak. Igaz, tovább nem: az elődöntő után a bronzmeccset sem sikerült megnyerniük.
Most megint szépen meneteltek – a sorsolásra sem panaszkodhattak – az elődöntőig, legnagyobb ellenfelüket, Németországot nagy csatában, Ukrajnát meg egészen simán legyőzték. A négy között viszont az a Dánia várt rájuk, amelyet sem Eriksen súlyos „sérülése”, sem az első két csoportmeccsen elszenvedett vereség nem tudott megtörni.
És a legendás – bár újjáépített – Wembley-be sem feltett kezekkel érkezett. Erre utalt, hogy bár a meccs elejét megnyomták az angolok, utána a dánok átvették az irányítást.
Egészen a vezetésig: Damsgaard lőtt szép gólt egy viszonylag távoli szabadrúgásból. Az angol kapus talán kicsit benne is volt. 1–0. Eddig szenzáció.
Az angolok persze belehúztak: Sterling előbb kihagyta a kihagyhatatlannak tűnő helyzetet, aztán viszont egyenlítettek. Kjaer igyekezett menteni éppen Sterling elől – a saját kapujába talált. Mást nem tehetett, ha nem próbálja kivágni, az angol támadó röhögve a kapuba passzol.
Így viszont még a félidő előtt egyenlített Anglia (1–1). Más nem történt, vártuk a második félidőt. A meccs meg egészen remekre sikeredett.
Óriási iram, Dánia tartotta magát
A szünet után is hasonló iramban folytatódott a mérkőzés, az 55. percben Schmeichel védett hatalmasat, de amúgy sem lehetett panasz a dánokra. Nem álltak vissza, továbbra is felvállalták a nyílt játékot. Az az igazság, hogy legalább olyan veszélyesek voltak mint az angolok.
A kérdés az volt: be tudják-e darálni a vendégeket a hazaiak?
Sokáig úgy tűnt, hogy nem. Bár Anglia megpróbált nyomni, Dánia továbbra sem vonult hosszan a kapuja elé és játékban maradt.
Tényleg öröm volt nézni ezt az egységes, taktikus, egymásért küzdő csapatot, ahogyan felveszi a versenyt a jóval esélyesebb, hazai pályán játszó riválissal. Az angol válogatott meg hiába próbálkozott, maradt az 1–1 és jöhetett a hosszabbítás.
A túlóra egy hatalmas angol helyzettel kezdődött, de megint védett Schmeichel. Kasper, aki az Eb-n felnőtt apjához, a Manchester United legendájához, Peter Schmeichelhez.
Aztán neki sem volt esélye: Anglia finoman szólva is véleményes tizenegyest kapott. Sterling ki akarta harcolni a büntetőt és ki is harcolta: a holland Danny Makkelie meg befújta. Aztán visszanézte. És megint befújta. Lelke rajta. Megadható volt, mert minden tizenegyest meg lehet magyarázni. Csak hát... Kane lövését Schmeichel még kivédte, de a kipattanó az angol csapatkapitányé volt... Lesznek még viták erről a tizenegyesről.
És ha ez nem lett volna elég: a dánok tíz emberrel maradtak, ezzel kellett volna egyenlíteni. Egy jó lövésük volt, másra már nem volt erő. Anglia nyert, a dánoknak meg az elbukott hősök szerepe maradt.
