Pesti Srácok

Továbbra is él Berecz Zsombor éremesélye Tokióban

null

Berecz Zsombor összetettben a harmadik helyről várta a finndingi hajóosztály mai két futamát a brit Scott Giles és a spanyol Cardona Mendez mögött. A mai futamok során az összetett sorrend nem változott, ám az élen álló brit növelte előnyét. Ezzel a magyar vitorlázó távolabb került az aranytól, viszont közelebb zárkózott a második helyezetthez.

Giles 13, Cardona pedig 14 versenyponttal állt a versenyben, Berecz 21 versenyponttal szorult mögéjük, és két egységgel előzte meg a negyedik helyezettet. A versenyzőknek minden futam után annyi pontot jegyeznek fel, ahányadik helyen végeztek, a leggyengébb futamot pedig nem veszik figyelembe. Így értelemszerűen a minél kevesebb versenypont jelent minél jobb eredményt.

Berecz harmadik lett a mai első futamon, ami biztató volt, hiszen az összetettben élen álló Scott Giles csak hatodik lett, Cardona pedig csupán 13., ami az eddigi leggyengébb eredménye, ezért hozzáadták a pontjaihoz az eddigi leggyengébb futamáért kiszabott 5 pontot. A brit egyébként a 15., a spanyol pedig a 18. helyről zárkózótt feljebb a futamban, ahol a magyar vitorlázó végig a 3. hely környékén hasította a vizet.

A második futam viszont nagyon rosszul kezdődött, hiszen az addigi hét futamból négyet megnyerő brit az élen nyitott, Berecz viszont csak 11. volt, közvetlenül spanyol vetélytársa mögött. Giles-t nem is lehetett kizökkenteni, szinte rajt-cél győzelmet aratott, míg Berecz az 5., Cardona pedig a 7. helyre tudta felküzdeni magát. Összesítésben ezzel a brit versenyző ellépett az üldözőitől, a spanyol hat, a magyar pedig kilenc pont hátránnyal követi őt az utolsó két futam, valamint a kétszeresen számító éremfutam előtt.

PestiSracok facebook image

Az állás nyolc futam után:

1. Scott Giles (GBR) 20 pont2. Joan Cardona Mendez (ESP) 26 pont3. Berecz Zsombor (HUN) 29 pont4. Nicholas Heiner (NED) 36 pont5. Josh Junior (NZL) 38 pont

Az utolsó két rendes futamot holnap rendezik, magyar idő szerint 8:05-kor kezdődően, az éremfutam pedig magyar idő szerint kedden, 7:33-kor lesz. Remélhetőleg ezekhez már közvetítési képen is hozzáférhetünk majd, mert az olimpián utoljára szereplő finndingi hajóosztály versenyeit eddig nagyon mostohán kezeli az olimpiai médiacsatorna.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.