Pesti Srácok

Az első két negyedet átaludtuk, így második helyen jutottunk a negyeddöntőbe - Női póló: Magyarország-Kína 9-11

Az első két negyedet átaludtuk, így második helyen jutottunk a negyeddöntőbe - Női póló: Magyarország-Kína 9-11

Kína ellen játszotta utolsó csoportmérkőzését a magyar női vízilabda-válogatott a tokiói olimpián. Együttesünk eddigi leggyengébb játékát nyújtotta a mai mérkőzésen, különösen támadásban teljesítettünk gyengén. Ezek után nem meglepő, hogy 11-9-es vereséggel zártuk a csoportküzdelmeket. Csapatunk csoportjában a második helyen végzett, így a mai vereség ellenére is magabiztosan jutott tovább a negyeddöntőbe.

Bíró Attila már az olimpia előtt kiemelte, hogy Kína sötét ló lesz ebben a csoportban, mert régóta nem láthattuk őket játszani. A távol-keletiek Japánt legyőzték, ezzel bejutottak a negyeddöntőbe, ám igazán nem tűntek félelmetesnek ennek ellenére sem. Különösen azt nézve, hogy eddig csak az oroszok ellen veszítettünk pontot, még az Egyesült Államok ellen is nyerni tudtunk. Így tehát győzelmi reményekkel szállt medencébe együttesünk, figyelembe véve azt is, hogy számunkra a döntetlen is elegendő a csoportelsőséghez.

Sajnos a mérkőzés teljesen ellentétes képet mutatott, mint amit vártunk. A kínaiak sokkal élesebbnek, frissebbnek tűntek és jobban játszottak, mint a mieink. Az első negyed végén meglepően simán, 4-1-re vezetett az ellenfél. A második negyedben sem ment a támadójáték, mert miközben a kínaiak ebben a játékrészben is szereztek három gólt, mi ismét csak egyszer voltunk eredményesek, így a félidőben 7-2 volt oda. A mérkőzés első félidejében mindössze 9 százalékos volt a kapura irányuló lövéseink hatékonysága, ami pocsék arány.

A harmadik negyedben végre jobban játszottunk, ami rögtön komolyabb felzárkózást is eredményezett, immáron "csak" 9-6 volt Kína javára, így "látótávolságon belülre" tudtunk kerülni az utolsó játékrész elejére. A csapat ment, akart, küzdött, de sajnos nem tudta ledolgozni a meccs elején összeszedett tetemes hátrányát, és hiába, hogy az utolsó negyedet is megnyertük, végül nem lett meg a döntetlen sem (9-11).

PestiSracok facebook image

Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy csapatunk a csoport második helyén zár, ott van a negyeddöntőben, és a későbbiek során derül majd ki, hogy Kanada vagy Hollandia ellen kell-e majd megküzdeni a legjobb négy közé jutásért. Amennyiben az Egyesült Államok ellen látott játékát tudja nyújtani csapatunk, bármelyikük ellen meglesz az esély a négy közé kerülésre.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.