Pesti Srácok

Az FC Barcelona bejelentette Xavi szerződtetését

null

Az FC Barcelona szombatra virradóra bejelentette, hogy Xavier Hernández Creus – sportági becenevén Xavi – lett a labdarúgócsapat vezetőedzője. A játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok szakvezető a katari al-Szadd SC csapatát hagyta el korábbi klubja kedvéért. Szerződése 2024 nyaráig szól.

A 41 éves Xavi játékosként 24 esztendőt töltött az FC Barcelonában, amelynek felnőtt csapatában 767 mérkőzésen lépett pályára és 25 trófeát nyert, köztük négy Bajnokok Ligáját és nyolc bajnoki címet. A korábbi kiváló középpályás feladata elsősorban az lesz, hogy kivezesse a katalánokat abból a válsághelyzetből, amelybe idén nyáron kerültek, amikor a hatszoros aranylabdás Lionel Messi a Paris Saint-Germainhez szerződött.

Az előző vezetőedzőt, a holland Ronald Koemant múlt csütörtökön menesztették, azóta a megbízott Sergi Barjuán irányítja a csapatot, amely a La Liga tabellájának kilencedik helyén áll, kilenc ponttal lemaradva a listavezető Real Sociedad mögött. A Celta Vigo elleni, szombati bajnoki meccsen még Sergi Barjuán ül a kispadon, Xavi a hétvégén érkezik Barcelonába, hétfőn mutatkozik be ünnepélyes keretek között, először pedig a válogatott szünet után, november 20-án, az Espanyol elleni városi rangadón vezeti a csapatot.

A 2011-es Aranylabda egyik jelöltje, Xavi, a spanyol Barcelona középpályása sajtóértekezleten vesz részt a svájci Zürichben. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA esti zürichi gáláján hirdetik ki az Aranylabda nyertesének nevét. A kitüntetésre a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA tagországai válogatottjainak szövetségi, illetve csapatkapitányai, valamint erre kijelölt újságírók szavazhatnak. Fotó: MTI/EPA/Steffen Schmidt
PestiSracok facebook image

Felmerülhet a kérdés, hogyan tudta Xavi ilyen könnyedén otthagyni előző klubját, hiszen több évre szóló élő szerződése volt Katarban. Az al-Szadd csapatában búcsúzott a profi labdarúgástól Xavi Hernandez és itt lett aztán vezetőedző. Nos, a katariak ötmillió eurónak megfelelő összegért voltak hajlandóak elengedni a Barcelona ikonját, amit Xavi a saját zsebéből fizetett ki.

Fotó: MTI/EPA/Chem Moya

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.