Pesti Srácok

Emberhátrányban is pontot szerzett Hornyák Zsolt csapata a Groupama Arénában – Ferencváros–Puskás Akadémia 1–1 (1–0)

Emberhátrányban is pontot szerzett Hornyák Zsolt csapata a Groupama Arénában – Ferencváros–Puskás Akadémia 1–1 (1–0)

A jelenlegi erőviszonyok alapján nem túlzás kijelenteni, hogy a labdarúgó bajnokság kiemelt rangadóját rendezték szombaton az Üllői úton. A Ferencváros közel fél órás emberelőnye ellenére sem tudta legyőzni legnagyobb riválisát, így továbbra is öt ponttal vezeti a bajnoki táblázatot mai ellenfele, a Puskás Akadémia előtt.

A Ferencváros utolsó nemzetközi kupameccse előtti bajnokijára került sor ma, a Puskás Akadémia ellen, s mivel az Európa-ligában nincs még pontja a zöld-fehéreknek, talán egy kicsit erre is gondolhatott Peter Stöger vezetőedző, amikor a mai kezdőcsapatot kijelölte. Meglehetősen ritka ugyanis, hogy Uzuni, Zubkov, Boli, Mak, Wingo és Somália egyaránt csak a padon kezd, de tekintettel a hazaiak bombaerős keretére, így sem volt tartalékosnak titulálható a Fradi-kezdő.

A vendégeknél a múlt heti orbitális hibája után is a kezdőbe került Baluta, és ott volt Nagy Zsolt, Kozák, Plsek, Slagveer, valamint a Fradi ellen rendre eredményes Nunes is, ugyanakkor még a padon sem kapott helyet a hatalmas tehetség, a csángó-magyar Corbu. Emellett pedig továbbra is sérült Urblík, aki így szintén nem állhatott Hornyák Zsolt vezetőedző rendelkezésére.

Civic hamar megsérült

PestiSracok facebook image

Támadó felfogásban kezdte a meccset a Puskás, kétszer is veszélyeztettek a hazai kapu előtt, mégis majdnem a Fradi szerzett vezetést. A 6. percben ugyanis egy szöglet után Blazic találhatott volna a kapuba, de lövése célt tévesztett. A 12. percben Civic került földre, miután Szolnoki nagyon keményen beleszállt. Sérülése sajnos súlyosnak bizonyult, ugyanis hordágyon kellett levinni a pályáról, és le is cserélték, Cabraja állt be a helyére. Az esetnél nemcsak a szabálytalankodó Szolnoki, hanem a hevesen reklamáló ferencvárosi Marin is sárga lapot kapott.

Góllá érő hazai fölény

Az első negyedóra végére állandósult a Ferencváros fölénye, igaz, ez egyelőre csak a labdabirtoklásban mutatkozott meg, gólt nem sikerült lőnie a zöld-fehéreknek. A 23. percben Plsek kapott sárgát, miután hátulról akasztotta Laidounit. Néhány perccel később nemes bosszút állt a tunéziai válogatott középpályás. A 31. percben bal oldali ferencvárosi szöglet után került Laidouni elé a labda, mintegy 10 méterről, nagy erővel kapura lőtt, és bár Markek bravúrral még beleért lábbal a lövésbe, a felperdülő labda a kapu jobb oldalába vágódott (1–0).

A Ferencváros egyik legjobb játékosa, Laidouni joggal örült: nem csupán szép, de fontos gólt is lőtt a Puskás Akadémia ellen. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A Ferencváros egyik legjobb játékosa, Laidouni joggal örült: nem csupán szép, de fontos gólt is lőtt a Puskás Akadémia ellen. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A 38. percben Cabraja veszélyeztetett szabadrúgásból, azonban jól helyezett, lapos lövését Markek gyors vetődéssel kiütötte. A 40. percben Ryan Mmaee lépett ki a jobb oldalon, élesen belőtt labdájára Tokmac érkezett a hosszú oldalon, de nem tudta a kapu felé irányítani lövését, így a játékszer elkerülte a kaput. Pedig ebben benne volt a második hazai gól lehetősége. Civic sérülése és ápolása miatt négy perccel hosszabb lett az első játékrész, de ez is kevés volt ahhoz, hogy bármelyik csapat betaláljon, így egygólos hazai előnnyel vonultak öltözőbe a csapatok.

Gyors egyenlítés, Baluta-góllal

Hornyák Zsolt cserére szánta el magát a szünetben, a Puskás-középpálya előre játékát megerősítendő pályára küldte Favorovot, aki Plseket váltotta. Hazai oldalon is történt változtatás, Botkát Wingo váltotta. Ez utóbbi nem bizonyult jó cserének, mert jórészt a talán még nem kellően bemelegedett légiós álmatagsága hozta meg a Puskás egyenlítő gólját. A 49. percben remek vendégtámadás futott végig a pályán, a jobbról érkező beadás Wingo elé került, aki túl sokat várt, Baluta megelőzte, és nagy erővel a kapu jobb sarkába lőtt (1–1). A találat érdekessége, hogy a Ferencváros 566 perc után kapott ismét gólt a magyar bajnokságban, és kiemelendő, hogy Hornyák Zsolt remek pedagógiai húzása volt a múlt héten ledorongolt Baluta újbóli kezdőbe jelölése, aki góllal hálálta meg edzője bizalmát.

Az 57. percben Marin ívelt félmagasan középre, a védők mögül kibújó Zachariassen azonban csak belepiszkálni tudott a labdába, nem tudta megszerezni első bajnoki gólját. Négy perccel később egy beadást követően Blazic a gólvonalról mentett, kis híján megszerezte tehát a vezetést a Puskás. A 63. percben Markek mutatott be újabb bravúrt, Cabraja bal felsőbe tartó kitűnő szabadrúgását tornázta ki remek mozdulattal. Közben cserélt Peter Stöger: Tokmac helyett Zubkov, Zachariassen helyett pedig Uzuni állt be.

Szolnoki a kiállítás sorsára jutott

A második félidőre mezőnyben is kiegyenlítetté váló mérkőzésen új helyzet következett a 65. percben, amikor a már sárga lapos Szolnoki követett el szabálytalanságot Uzunival szemben, amiért Andó-Szabó Sándortól megkapta a második sárgáját, így mehetett zuhanyozni.

A friss erőkkel megspékelt Ferencvárosnak még bőven maradt ideje, hogy kihasználja emberelőnyét. A kiállítás után mindkét szakvezető szükségét érezte, hogy változtasson. Hornyák Zsolt lehozta Kozákot és Slagveert, helyükre Géresi és Gera Dániel állt be, míg Peter Stöger cseréje (Besic helyett Boli érkezett) egyértelművé tette, hogy a Fradi be akarja gyűjteni a három pontot. Támadott is a Fradi, az akaratot nem érhette kritika, de igazán nagy gólhelyzetig nem jutottak a zöld-fehérek, sőt, egy ízben Baluta duplázhatott volna, ha Dibusz nincs résen és nem véd remekül.

Csak lesgólig jutott a Fradi

Az utolsó perceket megnyomta a Fradi, Ryan Mmaee egy szöglet után kis híján gólt is fejelt, de Markek újabb remek védést mutatott be. Hornyák Zsolt közben ismét frissített egyet, Baluta helyett Bakti érkezett. A 89. percben Ryan Mmaee lőtt kétszer is kapura, elsőként egy védő blokkolt, majd Markek védett hatalmasat, s bár a kipattanót Zubkov belőtte, az ukrán szélső lesen volt, így Andó-Szabó érvénytelenítette a találatot. Hornyák Zsolt a hosszabbításban még egyet cserélt, nyilvánvalóan időhúzási céllal: Komáromi helyett Stronati lépett pályára.

A Ferencváros nem tudta begyötörni a győztes gólt, így a bajnokság rangadóján a Puskás Akadémia elhozott egy pontot a Groupama Arénából. Miután a második félidő felét emberhátrányban játszotta végig, így a vendégek pontszerzése megérdemeltnek mondható. A bajnokságot továbbra is a Ferencváros vezeti, de ezzel a döntetlennel nem sikerült növelnie pontelőnyét közvetlen vetélytársával szemben.

Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?