Pesti Srácok

Marco Rossi: az álmokra szükségünk van, aztán szembe kell néznünk a valósággal is

Marco Rossi: az álmokra szükségünk van, aztán szembe kell néznünk a valósággal is

Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát még mindig zavarja, hogy csapata ősszel, a világbajnoki selejtezősorozatban mindkétszer alulmaradt Albániával szemben, a Nemzetek Ligájára pedig óvatosan, de nem félelemmel tekint.

A szakember az m4sport.hu-nak adott nyilatkozatában kifejtette: amennyiben Albániával szemben csak az egyik találkozót sikerült volna megnyerniük, akkor csapata végig versenyben lehetett volna Lengyelországgal a pótselejtezőt érő csoportmásodik helyért.

- mondta. A magyar válogatottra váró soron következő feladat a Nemzetek Ligája lesz, amelyben először szerepelhet a legjobbak között, és ennek megfelelően júniustól az Európa-bajnok Olaszországgal, valamint Németországgal és Angliával találkozik. A németekkel - miként a világbajnoki címvédő franciákkal és a portugálokkal - az idei Európa-bajnokságon is megmérkőzhetett, míg az angolokkal a vb-selejtezőben mérhette össze magát. Rossi kifejtette: a világ legerősebb válogatottjaival csak abban az esetben vehetik fel a küzdelmet, ha minden tekintetben tökéletes állapotban futnak ki a pályára, úgy fizikailag, mint mentálisan, technikailag és taktikailag.

PestiSracok facebook image

- nyilatkozta. Hozzátette: mindenki támadó szellemű futballt akar játszani, amit rajta is sokan kérnek számon. Pedig azt ő is nagyon szeretne. Viszont amikor ilyen szintet képviselő ellenféllel szemben kell helytállnia egy csapatnak, akkor érhető, hogy inkább védekeznie, mintsem támadnia kell.

- nyilatkozta. Rossi kifejtette: amikor elfoglalta a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját, az is a céljai között szerepelt, hogy nyomot hagyjon a nemzeti együttes történelmében. Szerinte a számok azt támasztják alá, hogy jó úton jár, de szeretne még jobb mutatókat elérni. Ezért minden egyes mérkőzésre vizsgaként tekint, és klubedzőként előfordulhat, hogy egy meccset több góllal elveszít a csapata, egy válogatottnál azonban ez már nem fér bele, számára ez szövetségi kapitányként könnyen megbízatása végét jelentené.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.