Pesti Srácok

Fantasztikus vívással világbajnok Szilágyi Áron!

Fantasztikus vívással világbajnok Szilágyi Áron!

Szilágyi Áron aranyérmet nyert a férfi kardozók egyéni versenyében a kairói vívó-világbajnokságon.

A harmadik olimpiai bajnoki címét tavaly Tokióban begyűjtő klasszis a kuvaiti Amaar Alammari elleni 15–6-os győzelemmel kezdett, majd feszültebb hangulatú mérkőzésen 15–13-mal búcsúztatta a kínai Hszü Jing-minget. A nyolcaddöntőben lendületes, határozott vívással 15–9-re nyert csapattársa, a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári András ellen, a nyolc között pedig 15–8-ra verte az olasz Pietro Torrét. Az elődöntőben Sandro Bazadze volt az ellenfele; a georgiai vívót a tavalyi olimpián az elődöntőben legyőzte, az idei Európa-bajnokságon viszont épp ő állította meg Szilágyit a 32 között. Ezúttal 15-11-es magyar siker született.

A döntőben az egész nap jó formában vívó Maxime Pianfetti volt Szilágyi ellenfele, aki 6–3-ra meglépett az elején. Csakhogy azután a magyar kardozó sorozatban öt tust adott; ekkor következett a szünet, majd a pihenő után még két Szilágyi-találat esett. A francia vívó azonban nem adta fel, szívósan küzdve felzárkózott, 12–14-ről egyenlített, az utolsó találatot viszont – nagy izgalmak közepette – Szilágyi vitte be, amelyet videózás után ítéltek meg neki. Ezzel a három olimpiai (londoni, riói, tokiói) és egy Eb-arany (2015, Montreux) mellé most már vb-diadalt is hozzátett egyéniben. Világbajnokságon eddig csak csapatban tudott győzni, 2007-ben Szentpéterváron.

Eredmények: a 64 között: Gémesi Csanád–Inaki Bravo (spanyol) 15–13 Decsi Tamás–Ahmed Ferjani (tunéziai) 15–14 Szatmári András–Krzysztof Kaczkowski (lengyel) 15–4 Szilágyi Áron–Amaar Alammari (kuvaiti) 15–6 a 32 között: Szatmári–Enver Yildirim (török) 15–7 Szilágyi–Hszü Jing-ming (kínai) 15–13 Sandro Bazadze (georgiai)–Gémesi 15–12 Bolade Apithy (francia)–Decsi 15–11 a 16 között: Szilágyi–Szatmári 15–9 negyeddöntő: Maxime Pianfetti (francia)–Luigi Samele (olasz) 15–14 Iulian Teodosiu (román)–Oh Szang Uk (dél-koreai) 15–14 Bazadze–Ali Pakdaman (iráni) 15–12 Szilágyi–Pietro Torre (olasz) 15–8 elődöntő: Pianfetti–Teodosiu 15–11 Szilágyi–Bazadze 15–11 döntő: Szilágyi–Pianfetti 15–14

PestiSracok facebook image

A végeredmény: 1. Szilágyi Áron, 2. Maxime Pianfetti, 3. Iulian Teodosiu és Sandro Bazadze, ... 12. Szatmári András, ... 25. Gémesi Csanád, ... 27. Decsi Tamás

Kedden a női tőrözők és a férfi párbajtőrözők egyéni versenyét rendezik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.