Pesti Srácok

Bemutatták a 2023-as budapesti atlétikai vb logóját

Egy év múlva, 2023. augusztus 19-én kezdődik Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, az atlétikai világbajnokság. Ebből az alkalomból a szervezők rövidfilmben mutatták be a verseny logóját, amely nem más, mint Budapest látképének emblematikus részlete a Gellért-hegy tetején, a pálmaágat magasba tartó Szabadság-szobor. A 14 méter magas nőalak a város szinte minden pontjáról jól látható, minden ide látogató találkozik vele, az évek során Budapest egyik fő jelképévé vált.

– áll a szervezők pénteki közleményében. Hozzátették: Magyarország régóta híres a vendégszeretetéről, mostanra pedig legalább ugyanolyan ismert világversenyek házigazdájaként.

PestiSracok facebook image

– fogalmaztak. Kiemelték: a vb-re megépül az új Nemzeti Atlétikai Központ, amelynek különlegessége, hogy nemcsak a versenysport, hanem a város lakosságának is fontos létesítménye lesz, hiszen végső állapotában a stadion felső szintjén elhelyezett futókörön, dunai panorámával a háttérben lehet majd sportolni, kikapcsolódni.

– fogalmazott Deutsch Péter, a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója. Gyulai Miklós hozzátette: örömmel vette át a váltóbotot a magyar szervezőbizottság Oregontól, mert az idei világbajnokság és a tokiói olimpia után ismét bebizonyosodott, hogy sikerkorszakát éli és még feljebb tart az atlétika.

– mondta a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke. A vb-re a jegyek értékesítése már 2022. negyedik negyedévében megkezdődik. Különféle típusú ajánlatokkal – kedvezményekkel, akár egy mozijegy árának megfelelő jegyárral – készül a szervezőbizottság, hogy minden igényt kielégítsen a választék, mindenki, aki szeretne, ott lehessen, és az atléták is teltházas stadionban versenyezhessenek.

A müncheni multisport Eb keretében az ezen a héten zajló Európa-bajnokságon a magyar küldöttség eddig két éremnél jár: Halász Bence hatalmas egyéni csúccsal, 80,92 méteres dobással ezüstérmet szerzett kalapácsvetésben, Madarász Viktória pedig bronzérmes lett 35 kilométeres gyaloglásban.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Magyar Atlétika; Videó: Index

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.