atlétikai világbajnokság
Bemutatták a 2023-as budapesti atlétikai vb logóját
Egy év múlva, 2023. augusztus 19-én kezdődik Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, az atlétikai világbajnokság. Ebből az alkalomból a szervezők rövidfilmben mutatták be a verseny logóját, amely nem más, mint Budapest látképének emblematikus részlete a Gellért-hegy tetején, a pálmaágat magasba tartó Szabadság-szobor. A 14 méter magas nőalak a város szinte minden pontjáról jól látható, minden ide látogató találkozik vele, az évek során Budapest egyik fő jelképévé vált.Karácsonyék ismét vétóznák az atlétikai világbajnokságot
Az ATV értesülései szerint a kormány nem utalta el az október 31-i határidőig a fővárosnak járó 10 milliárd forintot, így Budapest hamarosan akár meg is vétózhatja az atlétikai-vb megrendezését. A kormány és a főváros közti alku értelmében a központi költségvetés 5 év alatt 50 milliárd forinttal támogatná Budapest egészségügyi fejlesztéseit, cserébe azért, hogy a főváros ne vétózza meg az atlétikai világbajnokságot. Karácsony Gergely azonban a Fudan-ügy kapcsán felrúgta az egyezséget, amikor belengette a vétó lehetőségét, a kormányzat pedig most várja, hogy a főpolgármester eldöntse, pontosan mit is akar lépni a vb kapcsán.Karácsonyék nem kérnek az atlétikai világbajnokságból (Cikkünk frissül)
Közel egy éve nem ülésezett a Budapest demokratikus főpolgármestere által vezetett képviselő-testület, most azonban már a koronavírus-járvány mögé sem bújhat a Városháza, újraindul a közgyűlési "szezon". A testület szeptember elsejei ülésén a testület napirendjén szerepel a Karácsony Gergely által egyszemélyben meghozott döntések csomagban való jóváhagyása, valamint az atlétikai vb vétója, de a dugókról és a költségvetés módosításáról is szavazni fog a testület a 11 órakor kezdődő ülésen. Az átláthatóság jegyében Karácsony Gergelynek ismét nem lehetett kérdéseket feltenni, sőt, egy hátsó ajtón csempészték az ülésterembe, kikerülendő a média nyilvánvalóan kellemetlen kérdéseit. Annyit viszont megtudtuk, hogy a főpolgármester szerint sokkal sikeresebb volt a fővárosi járványkezelés, mint amit az országos átlag mutat, a Pesti úti idősotthon katasztrófája pedig "szakszerű eljárás" volt. Az atlétikai vb vétója kapcsán a főpolgármester bemutatta, miért is nevezték "kampány közgyűlésnek" az ülést a Fidesz–KDNP-frakció tagjai, Karácsony ugyanis egyetlen némi nemű népszerűséget hozó, de már okafogyott szlogenjét hosszasan tárgyaltatta a testülettel.Ma alakul meg az új Fővárosi Közgyűlés
Ma tartja alakuló ülését az új fővárosi közgyűlés. A megalakulás, az illetmények megállapítása, a bizottsági tagok megválasztása és más személyi kérdések után 8 további napirendi pontot is tárgyalnak. Karácsony Gergely főpolgármester ígéretéhez híven rögtön be is terjesztette támogatói és kedvenc civiljei vesszőparipáit. Napirendre kerül a Római part fejlesztése, a Liget-projekt, a Szent István-szobor állítása, és határozhatnak arról is, hogy kizárják a túlóraszabályozásról szóló törvény alkalmazását.Kórház se kell, világbajnokság se kell, magyarok sem kellenek! – ez az ellenzék „programja”
Ne legyen tehát atlétikai stadion és dél-budai szuperkórház sem, mert a gyűlöletből, irigységből, pitiánerségből és gazemberségből gyúrt új budapesti hoppmesterek nem akarnak. Nehogy már mi rendezhessük a világ harmadik legnagyobb sporteseményét! Nehogy már büszkék lehessünk magunkra! Nehogy már idejöjjön a világ, minket csodáljon és elköltse itt a pénzét! Nehogy már fölépülhessenek a jövendő új szimbólumai, amelyek egy gyarapodó ország, egy életigenlő korszak mementói lehetnének. Kukába mindennel! Dózer! Ellenzékinek lenne ma annyit jelent: szívből gyűlölni és lerombolni mindent, ami jó a magyaroknak.Országos csúccsal lett világbajnoki döntős a gerelyhajító Rivasz-Tóth Norbert
Nagyszerű eredményt ért el a fiatal, huszonhárom éves Rivasz-Tóth Norbert a dohai atlétikai világbajnokságon. Rivasz-Tóth – aki két éve U23-as Európa-bajnok lett – országos csúcsot dobott, és ezzel bekerült a vasárnapi döntőbe.Ajánljuk még














