Pesti Srácok

Ma alakul meg az új Fővárosi Közgyűlés

Ma alakul meg az új Fővárosi Közgyűlés

Ma tartja alakuló ülését az új fővárosi közgyűlés. A megalakulás, az illetmények megállapítása, a bizottsági tagok megválasztása és más személyi kérdések után 8 további napirendi pontot is tárgyalnak. Karácsony Gergely főpolgármester ígéretéhez híven rögtön be is terjesztette támogatói és kedvenc civiljei vesszőparipáit. Napirendre kerül a Római part fejlesztése, a Liget-projekt, a Szent István-szobor állítása, és határozhatnak arról is, hogy kizárják a túlóraszabályozásról szóló törvény alkalmazását.

18:15 az arány – Ők ülnek be a fővárosi közgyűlésbe

Az október 13-i önkormányzati választások eredményeként a polgármesterek automatikusan kerülnek a Fővárosi Közgyűlés tagjai közé: V. Naszályi Márta (Párbeszéd), Őrsi Gergely (MSZP), Kiss László (MSZP), Déri Tibor (Momentum), Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP), Soproni Tamás (Momentum), Niedermüller Péter (DK), Pikó András (ellenzéki összefogás), Baranyi Krisztina (ellenzéki összefogás), D. Kovács Róbert Antal (Fidesz-KDNP), László Imre (DK), Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), Tóth József (MSZP), Horváth Csaba (MSZP), Németh Angéla (DK által támogatott), Kovács Péter (Fidesz-KDNP), Horváth Tamás (Fidesz-KDNP), Szaniszló Sándor (MSZP), Gajda Péter (MSZP), Szabados Ákos (Fidesz által támogatott), Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP), Bese Ferenc (Fidesz által támogatott). Az ellenzéki kompenzációs listáról a szocialista Tüttő Kata, a DK-s Gy. Németh Erzsébet és a momentumos Havasi Gábor került a testületbe. A Fidesz-KDNP listájáról a mandátumáról lemondott Wintermantel Zsolt helyett Pintér Gábor került be a közgyűlésbe, a további listás tagok pedig Bagdy Gábor korábbi főpolgármester-helyettes, Láng Zsolt, Hassay Zsófia és Nagy Gábor Tamás lesznek. Szintén lemondott a közgyűlésben szerzett mandátumáról Tarlós István, helyette Ughy Attila lesz a fővárosi közgyűlés tagja.

Gy. Németh Erzsébet, sőt, Kerpel-Fronius Gábor is főpolgármester-helyettes lehet

PestiSracok facebook image

Az alakulóülésen döntenek hivatalosan a helyettesek és a bizottsági tagok személyéről, valamint az illetményekről. Az Index információi szerint eddig négy főpolgármester-helyettesről van megegyezés: Gy. Németh Erzsébet (DK), Tüttő Katát (MSZP), Kerpel-Fronius Gábor (Momentum), Dorosz Dávid (Párbeszéd). A szakbizottságok tagjainak megválasztása után további személyi döntések is lesznek, többek közt a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságán, ahol személycserékre lehet számítani. Szintén az Index információja szerint Pető Györgyöt Handl Tamás válthatja.

Karácsonynak várhatóan 1,5 milliós fizetése lesz

Az illetményekről is az alakulóülésen születik döntés. Jelen állás szerint Karácsony Gergely havi járandósága főpolgármesterként 1 millió 296 ezer 300 forint lesz, amihez hozzájön a havi költségtérítés: 194 ezer 445 forint. Karácsony tehát havonta csaknem másfélmillió forintot fog keresni.

A Ligetvédőknek és a többi liberális civilnek is kedvére tesz a főpolgármester

A budapest.hu-n olvasható napirend szerint összesen 15 napirendi pontja lesz a mai közgyűlésnek, amelyek között dönthetnek a Szent István parkba tervezett Szent István-szobor állításának felfüggesztéséről, a Liget-projekt leállításáról, a Római part területén változtatási tilalom elrendeléséről. Az előterjesztések között szerepel egy úgynevezett "antikorrupciós minimum" elfogadása (bármit jelentsen is ez), valamint a "klímavészhelyzet kihirdetése".

Módosítások is lehetnek, mert dönteni kell a fejlesztések sorsáról

Módosításokra is számítani lehet a napirendben, ugyanis rövid időn belül Karácsony Gergelynek döntenie kell, hogy mi legyen azokkal a fejlesztésekkel, beruházásokkal, amelyek már megkezdődtek vagy kihirdetésre kerültek, de amelyekkel a főpolgármester és támogatói is szembefordulnak. Ilyen az atlétikai központ építése, amely feltétele a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezésének. Mivel Karácsony már korábban úgynevezett "stadionstopot" hirdetett, híres sportolók országos kampányt indítottak az atlétikai központ és a vb megrendezése mellett. Az Infostart arról ír, hogy a módosítások között szerepelhet az is, hogy a jövőben a főpolgármester az önkormányzati rendelet-tervezeteket sürgősséggel is előterjesztheti.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.