Pesti Srácok

Egy álommal kevesebb, helytálltunk, de a rutinosabb olaszok behúzták – Magyarország–Olaszország 0–2 (0–1)

null

Helytállt a magyar válogatott, nem kaptunk meg egy nyilvánvaló 11-est, de a rutinosabb olaszok behúzták. A magyar válogatott csapatkapitányának ez volt az utolsó meccse a címeres mezben, miután bejelentette visszavonulását. Szalai Ádám könnyeivel küszködve énekelte a magyar himnuszt. Az olaszok azonban elrontották a búcsúmeccset, mert először Raspadori egy védelmi hiba után betalált. Az 52. percben aztán Dimarco egy beadás után bombázott a magyar kapuba. A magyar labdarúgó-válogatott ezzel a vereséggel fejezte be a Nemzetek Ligája csoportkörét. A Nemzetek Ligája jövő júniusi, négyes döntőjébe az olaszok jutottak be. Marco Rossi fiainak több helyzete is akadt, ám a világ jelenlegi legjobb hálóőre, Gianluigi Donnarumma minden alkalommal hárított. Így is szép időszakon van túl a magyar válogatott, hiszen júniusban 4:0-ra kiütöttük Angliát idegenben, pár napja pedig szintén idegenben 1:0-ra múltuk felül Németországot. A hangulat fantasztikus volt a Puskás Arénában, ahol 70 ezer szurkoló buzdította Szalai Ádámékat.

Kiegyenlített a játékot hozott az első félidő, a 2. percben a magyar csapat végezhetett el szögletet, de Szoboszlai a sorfalba bombázta a labdát. A 8. percben mi izgulhattunk, ugyanis Dimarco beadása túljutott Gulácsin, de Szalai Attila tisztázott közel a gólvonalon. Ezt követően a mezőnyben birkóztak a csapatok. A 26. percben azonban Raspadori egy magyar védelmi hibát kihasználva betalált (0–1).

A félidőben Callum Styles váltotta a visszafogottan játszó Nagy Ádámot. A 49. percben hatalmas magyar helyzetek maradtak ki. Styles messziről leadott lövését Donnarumma bravúrral védte. Aztán Szalai Ádám sem tudott betalálni kétszer egymás után. A túloldalon viszont büntettek az olaszok: egy beadást Dimarco közelről bevágott az 52. percben (0–2).

A 62. percben ismét Styles került helyzetbe, de Donnarumma ezúttal közelről védett hatalmasat. A 78. percben aztán elérkezett a mérkőzés számunkra valószínűleg legvitatottabb momentuma. Ádám Martint alaposan meglökte hátulról az olaszok védője, ám a játékvezető továbbot intett. Bár a visszajátszáson ország-világ láthatta, hogy büntetőt kellett volna fújni, a spori ennek ellenére még a VAR-t sem nézte meg. A magyar csapat a vereség ellenére bentmaradt a Nemzetek Ligája A divíziójában.

Fotó: Fodor Balázs

Ezek voltak a mérkőzés előtti nyilatkozatok:

A magyar és az olasz labdarúgó-válogatott hétfőn 36. alkalommal találkozott egymással. Az eddigi összecsapások az itáliaiak fölényét mutatják, ugyanakkor legutóbb Magyarországon hazai siker született. A korábbi 35 mérkőzésből a magyarok kilencszer, az olaszok 17-szer győztek, kilencszer pedig döntetlen született. A két gárda legemlékezetesebb meccse az 1938-as világbajnokság döntője volt, amelyben az olaszok 4–2-re győztek, így megvédték címüket. A felek legutóbb júniusban csaptak össze Cesenában, ahol 2–1-re kikapott a magyar válogatott.

– viccelődött Marco Rossi a csoportelsőségről döntő hétfői, olaszok elleni összecsapásra előre tekintve.

– adta meg a siker titkát a csoportdöntőre vonatkozóan Rossi.

– fogalmazott Szoboszlai Dominik annak kapcsán, hogy a magyar válogatott kezdi előnyösebb helyzetből a "csoportdöntőt".

NEMZETEK LIGÁJA, A-DIVÍZIÓ, 3. CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ:20.45: Magyarország–Olaszország 0–2

gólszerző: Raspadori (27.), Dimarco (52.)

sárga lap: Szalai Á. (45+1.), Fiola (84.) ill. Acerbi (34.)

Vezeti: Bastien (Zakrani, Berthomieu) – franciák

MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai Attila – Fiola, Nagy Á., Schäfer, Kerkez – Nego, Szoboszlai – Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Marco Rossi A kispadon: Dibusz (kapus), Szappanos (kapus), Mocsi, Varga K., Bolla, Kleinheisler, Gazdag, Styles, Ádám, Baráth, Botka, Vécsei OLASZORSZÁG: Donnarumma – Tolói, Bonucci, Acerbi, Di Lorenzo – Jorginho, Cristante, Dimarco – Barella, Gnoto, Raspadori. Szövetségi kapitány: Roberto Mancini A kispadon: Meret (kapus), Provedel (kapus), Luiz Felipe, Pobega, Frattesi, Scamacca, Esposito, Grifo, Mazzocchi, Gabbiadini, Zerbin, Bastoni

Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.