Pesti Srácok

Ha nem úgy vagy elfogadó, ahogy a szivárványosok szeretnék, mehetsz a levesbe

Ha nem úgy vagy elfogadó, ahogy a szivárványosok szeretnék, mehetsz a levesbe

Bojkottot hirdetett Franciaország több városa, többek között Párizs, Strasbourg, Bordeaux és eddig további öt nagyváros, miszerint nem fogják nyilvánosan a világbajnokságot közvetíteni.

A napokban jelentették be a francia városok, hogy nem lesznek hajlandóak a tereiken ledfalakat felépíteni, és különösebben nem is fogják a Katarban rendezett idei labdarúgó-világbajnokságot reklámozni. Döntésüket két fő ok határozta meg: elsőként az energiaválság. Ez teljesen érthető, mert nyilvánvalóan többe kerülne árammal ellátni egy mondjuk 10x15 méteres ledfalat – amelyet nemcsak drukkolók százai, hanem ezrei tudnak egyszerre nézni –, mint alsó hangon ezer háztartásban ezer televíziót bekapcsolni. Igen, ezt ugye mindenki érti, és logikusnak is tartja.

Viszont, ha még most is lennének kételyei az olvasónak, hogy csak erre hivatkozva fosztják meg a francia drukkereket a közös szurkolás élményétől, annak van egy sokkal ütősebb érv is: Katar nem jogállam az ő szemükben. Ismerős lehet ez a mondat is, hiszen Brüsszel szerint mi sem vagyunk azok, de mi már együtt tudunk ezzel élni, hisz idővel már mindenki megtanulta, és tudja, hogy egy sötét diktatúrában élünk.

Katar nem egy elfogadó, és nyitott ország, az emberi jogok pedig taposva vannak a sivatagban – legalábbis ezt állítják az egyébként Soros által pénzelt NGO-k. Többek között azért, mert a FIFA (Katarral egyetértve) idén nem fogja a stadionokba az LMBTQ-lobbit beengedni. És ennél a pontnál kibújt a szög a zsákból.

PestiSracok facebook image

Remélem, mindenkinek egyértelműen látszik a valóság. Ha nem vagy elfogadó, haladó, és a saját nemzeti, kulturális értékeidet teszed magad elé, mint ahogy Katar is tette, akkor az álcivil szervezetek mindent megtesznek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsenek, imázsodat rombolják, és erre a legjobb példa a mostani francia döntés.

De vajon megáll ez az őrület Franciaországban? Nyilván nem. Már német szervezetek is elindítottak egy kampányt annak érdekében, hogy az ő városaikban se legyen nyilvános közvetítése a sporteseménynek – elsősorban az energiaválságra hivatkozva, mire másra. Várjuk a fejleményeket.

Vezető kép: CNN

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.