Pesti Srácok

Fieszta helyett szieszta – Portugália és Uruguay megmutatta, hogy a semmittevés is latinos

Fieszta helyett szieszta – Portugália és Uruguay megmutatta, hogy a semmittevés is latinos

Portugália és Uruguay összecsapása igazi latin fociünnepet ígér – reménykedhettek a derűlátóbbak, figyelmen kívül hagyva, hogy a technikás játékon kívül mindkét csapatnak erőssége az idegőrlő, latinos semmittevés is. Uruguay például arra készült így a második fordulóban, hogy meglesz az első kapura tartó lövése a világbajnokságon. Ez ugyan sikerült, de semmi más nem, hiszen nem is próbálták meg. Portugália ennél egy fokkal többet dolgozott, és a szerencse is mellé állt, így félgőzzel is megszerezte a csoportelsőséget.

Vártuk, vártuk, hogy történik valami, de csak nem történt. A portugálok javára fel lehet jegyezni, hogy legalább próbálkoztak: teljesen uralták a mezőnyt, lőttek, indítottak, meddőn ívelgettek, szögletet harcoltak ki. Ezzel szemben Uruguay tényleg egyebet sem csinált, mint blokkolt, szerelt, kifejelte. Még csak kijönni sem nagyon igyekeztek a sündisznóállásukból. Kérdés, hogy egy Korea elleni rettenetes 0:0 után mi volt a haditervük, mikor akartak elkezdeni focizni. Ilyesmiken volt időnk gondolkodni, mert a pályán eseménytelenül csordogáltak a percek, már az is történésszámba ment, hogy Ronaldo szabadrúgása szögletre pattant a sorfalról. Aztán a semmiből nemhogy meglett a dél-amerikaiak első kapura tartó lövése Katarban, hanem óriási ziccert hagytak parlagon. Bentancur olyan határozottan tört kapura, mint akinek ott fontos dolga van, kicselezett három portugál védőt, akik kisvártatva már tehetetlenül nézték a hátát. Mindezek után az uruguayi középpályás lövése elakadt Diego Costában. Öt perccel később Ronaldo jól vette le mellel a labdát a kapu torkában, de aztán nem tudott vele érvényesülni. És ezzel meg is voltak a csapatok az első félidőre bekészített dolgaikkal.

A második félidőben már éppen megállapítottuk volna, hogy ugyanaz a semmi folytatódik tovább, de aztán egy minden bizonnyal magánéleti jellegű problémákkal küzdő ember berohant a pályára a németek legújabb nemzeti zászlajával. Szegény Neuer meg Harry Kane ha nem is csavarhatta a felkarja köré, legalább így becsempészték a szigorú katari gyepre. Rögtön ezután a portugálok mellé szegődött a szerencse, amelyért ők sem dolgoztak meg, de azért Uruguaynál mindenképpen jobban. Bruno Fernandes a szokásos beíveléshez folyamodott, Ronaldo ugrott fel fejelni, nem tudott belebólintani, de a kapus végignézte, ahogy a beadás továbbrepül egészen a kapu túlsó sarkába.

A meccs leglátványosabb jelenete volt, amikor Bentancur elküldte gyufáért a képen látható három portugál úriembert, de ezért nem adnak sem gólt, sem továbbjutást. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Meszara
PestiSracok facebook image

Az elemi logika azt diktálta volna, hogy Uruguay most majd mindent feltesz egy lapra, hiszen két meccsen elért egyetlen pont nem ígér továbbjutást. További nagyjából 20 percre volt szükség, amíg ez a gondolatmenet az uruguayi fejekben is végigfutott, és az utolsó negyedórára elkezdtek focizni, mi pedig a döbbenettől a fotelbe ragadva rögzíthettük, hogy viszonylag tudnak. Maxi Gómez lövése a kapufáról tért vissza a mezőnybe, majd a meccsen mindvégig észrevétlen Cavanit váltó Luis Suárez kezelte le remekül, majd lőtte közelről az oldalhálóba a labdát. A gyorsan ki is fulladó uruguayi nyomást felváltotta a portugál aktivitás. Egy földre huppanó uruguayi védő kezében elakadt a labda Bruno Fernandes trükközése közben; a bíró előbb kiosztott egy sárga lapot a hevesen reklamáló Rúben Diasnak, majd mégiscsak kiment videózni, és aztán megadta azt a tizenegyest, amelyért Dias járatta a száját. A büntetőt maga Fernandes rúgta be, megadva ezzel a kegyelemdöfést a színtelen-szagtalan Uruguaynak, amely egy kicsit sem fog hiányozni a vébéről, miután néhány nap múlva kiesik majd.

Bruno Fernandest ennyire megviselte, hogy nem sikerült belőnie a harmadik gólját. Fotó: MTI/AP/Petr David Josek

A ráadás perceiben a kétgólos Fernandes őrült hajszába kezdett a mesterhármasért, előbb Rochet védte a közeli lövését, majd pillanatokkal később már csak a kapufa menthetett, a gól viszont nem jött össze. Érdemtelen is lett volna egy háromgólos siker erre a gyenge közepes portugál teljesítményre, a dél-amerikaiak viszont bőven rászolgáltak a kétgólos kudarcra. Mondjuk ha nem álltak volna ki a meccsre, akkor is 3:0-val írják be az ellenfélnek, és el se kellett volna fáradniuk.

PORTUGÁLIA–URUGUAY 2:0 (0:0) Loszaíli Nemzeti Stadion, v.: Alireza Faghani (iráni) gólszerző: Bruno Fernandes (54., 90.+2 – büntetőből)sárga lap: Rúben Neves (38.), João Félix (77.), Rúben Dias (89.) – Bentancur (6.), Olivera (44.)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.