edinson cavani
Tizenegyespárbajban, a kapusok döntötték el az Európa Liga sorsát – A Villarreal története első nemzetközi kupáját nyerte
Nehezen akart eldőlni a mai Európa Liga-döntőben a kupa sorsa, hiszen az 1–1-es döntetlent követően sem a hosszabbítás, sem pedig a tizenegyespárbaj mezőnyjátékos szakasza nem hozott előnyt egyik csapatnak sem, így a kapusokon volt a sor, hogy büntetőt rúgjanak egymásnak. A Villarreal hálóőre magabiztos volt, míg De Gea nem, így a Villarreal nyerte a találkozót, amin egyébként a Manchester United támadott többet.Edinson Cavanit három meccsre eltiltották, mivel használni merészelt egy tiltott szót
A Manchester United uruguayi válogatott csatára ellen két hete indult eljárás "helytelen magatartás" miatt azt követően, hogy a 33 esztendős futballista egy hónapja a United Southampton elleni 3-2-es sikerét – a találkozón szerzett két gólját – követően az Instagramra feltöltött posztjának szövegében a "negrito" szót is leírta. Cavani azt állította, ez csupán "szeretetteljes üdvözlése" volt egy barátjának, az FA szerint viszont a játékos ezzel megszegte a szövetség vonatkozó előírásait. Egyre több a tiltott szó a nyugati országokban, az olyan szó, amelynek használata, óvatlan kimondása, leírása, karriereket tehet tönkre, teljes egzisztenciákat semmisíthet meg. Függetlenül attól egyébként, hogy az illető anyanyelvében a szó (szótő) negatív, semleges, vagy pozitív jelentéstartalommal bír-e. A büntetés attól is független egyébként, hogy az állítólagos sértett is pontosan tudja, hogy a szót nem sértő jelleggel használták és ő sem úgy vette. Csak a nyelvhasználat liberális uralása a lényeg.Ajánljuk még