Pesti Srácok

Franciaország már páholyban, Argentína pedig életben tartotta álmait

null

Egy európai és egy amerikai rangadót tartogatott számunkra a katari labdarúgó-világbajnokság ma esti programja. Ráadásul a tét sem volt akármilyen: Franciaország a nyolcaddöntőbe kerülésért, Argentína pedig a blama elkerüléséért lépett ma pályára. Mindkét csapat sikerrel járt aktuális riválisa ellen, mert a gallok legyőzték Dániát és továbbjutottak, Argentína pedig két góllal legyőzte a ma is gólképtelen Mexikót.

A francia–dán mérkőzés a csoport rangadójának tekinthető, mert a D-csoportban – nem alábecsülve sem Ausztrália, sem pedig Tunézia válogatottját – ez a két csapat a továbbjutás első számú várományosa. Igaz, Ausztrália a mai győzelmével még beleszólhat a „nagyok dolgába”, ugyanis, ha legyőzi Dániát az utolsó csoportmeccsén, akkor az észak-európai csapat számára véget ér a világbajnokság. A franciák viszont abban a tudatban léptek pályára ma, hogy győzelmükkel bizonyosan ott vannak a nyolcaddöntőben.

A mérkőzés ennek szellemében is kezdődött, a franciák voltak kezdeményezőbbek, sőt, az első húsz percben szinte csak ők veszélyeztettek. A dánok azonban zártan, fegyelmezetten védekeztek, így a helyzetekig ugyan eljutottak a franciák, de igazán hatalmas gólhelyzetig nem. A francia fölényt a tizenhárom kapura lövés mutatta, a kitűnő dán védekezést pedig az, hogy ebből hatot blokkolt a védelem, vagyis a lövések közel felénél el sem jutott a kapuig a labda. A dánok két próbálkozása azért elég kevés ezen a szinten.

Az egyenlítő gólnál még örültek a dánok, végül mégis kikaptak! Fotó: a FIFA hivatalos Twitter-oldala
Az egyenlítő gólnál még örültek a dánok, végül mégis kikaptak! Fotó: a FIFA hivatalos Twitter-oldala
PestiSracok facebook image

A második játékrészben azért szerencsére megérkeztek a gólok is. Mbappé első találatára – amely egy gyönyörű kényszerítő után született – még volt dán válasz, ám a PSG sztárjának második gólja már a mérkőzés hajrájában született, így azzal Deschamps csapata meg is nyerte a mérkőzést.

Ezzel Franciaország – címvédőhöz méltó módon – máris bejutott a nyolcaddöntőbe, és az utolsó csoportmeccse eredményétől függetlenül készülhet a kieséses szakaszra. Dánia ugyanakkor ki-ki meccsre készülhet majd Ausztrália ellen.

Kylian Mbappé duplával tette le a névjegyét a dánok elleni vb-csoportmeccsen. Fotó: a FIFA hivatalos Twitter-oldala
Kylian Mbappé duplával tette le a névjegyét a dánok elleni vb-csoportmeccsen. Fotó: a FIFA hivatalos Twitter-oldala

A mai este másik nagy meccsét Mexikó és Argentína vívta egymással a vébé C-csoportjában. Itt elképesztően nagy volt a tét a kétszeres világbajnok Argentína számára, mert – ki feledné – az első meccsen kikaptak Szaúd-Arábiától, így egy esetleges mai vereség szinte biztosan a búcsújukat jelenthette volna a vb-től. Külön érdekessége volt a meccsnek, hogy Gerardo „Tata” Martino személyében argentin szövetségi kapitánya van Mexikónak, aki korábban a Barcelonánál és az argentin válogatott élén is volt Messi edzője, és kölcsönösen nagy tisztelettel viseltetnek egymás iránt.

A párharc első félideje a legkevésbé sem hozott szép játékot. Parázs ütközések, olykor bizony jócskán eltúlzott keménység, és kevés érdemi foci. Mindez természetesen az eredményen is meglátszott, hiszen gól nem született, ugyanakkor mindkét oldalon villant egyszer a sárga. Mindenesetre reménykedhettünk a jobb folytatásban, mert ez az eredmény nem volt igazán jó senkinek.

A kép mindent elmond az Argentína-Mexikó mérkőzés keménységéről. Fotó: a FIFA hivatalos Twitter-oldala
A kép mindent elmond az Argentína-Mexikó mérkőzés keménységéről. Fotó: a FIFA hivatalos Twitter-oldala

A második félidőben kicsit meg is élénkült a játék, elsősorban az argentin csapatnak hála. Ezt persze nem volt nehéz elérni, hiszen az első játékrészben mindössze öt kapura lövési kísérletet jegyezhettünk fel a két csapatnál együttesen! A játék képe annyiban változott, hogy Argentína egyértelműen kezdeményezni próbált, igaz, a kemény mexikói védekezés rendre kifogott rajtuk, a kreativitás elfogyott a kapu előterébe érve. Az argentin válogatottban azonban ott van Lionel Messi. A hétszeres Aranylabdás szabadrúgásból még jócskán fölé lőtt, pedig kecsegtető volt a szög, ám a következő helyzetét kíméletlenül kihasználta. Gyönyörű, lapos lövéssel a bal alsóba bombázott, így vezettek a gauchók.

A helyzet így egyértelmű lett: Mexikónak kockáztatni kell, és támadni. Próbálkoztak is becsülettel Álvarezék, ám egy argentin kisszöglet után ők kaptak újabb gólt, amikor Enzo Fernández varázslatosan ívelte be a labdát a bal felső sarokba. Az eredmény a lefújásig már nem változott, így végül Argentína 2–0-ra nyert Mexikó ellen.

A mérkőzésen egyébként nem túl jól játszó Argentína így a végeredményt tekintve biztos győzelmet aratott, de ez csalóka kép, mert a Katarban eddig látott két meccsen Argentína nem játszott igazán jól, és a folytatásban nagyon sokat kell javulnia ahhoz, hogy – eredeti céljait elérve – ott legyen a végelszámolásnál.

Vezető kép: Lionel Messi gólöröme a Mexikó elleni vb-csoportmeccsen. Fotó: a FIFA hivatalos Twitter-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.